Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945 (részlet a szerző kiadatlan művéből)
Sas Andor a segédreferensi rangot viselt Wisliczenyt informálta volna?) Mach megbánást mutatott mindazért, amit a zsidókkal tett, de ragaszkodott ahhoz, hogy nem tudott róla, mi történik odakint a deportáltakkal. Ezt a tájékozatlanságot nehezen lehet elhinni. Ha maguk a németek nem informálták volna is - amit azért bajos elhinni, mert nem volt okuk előtte titkolózni, hiszen Mach állandóan a nemzeti szocializmus ideológiája szerint támadta szóval, üldözte rendeletekkel, megalázva, becsmérelve, rémítgetve a zsidókat -, a német fronton lévő szlovák katonák eleget láttak és tudtak a lengyel területre került zsidók sorsáról, s amit például egy Pozsony melletti faluban tudtak a szabadságoltak elbeszéléséből, azt a belügyminiszternek, akihez a népesség magatartásáról és nyilatkozatairól minden oldalról jelentések futottak be, feltétlenül ismernie kellett... Érdekelhették-e azonban őt, a deportálás kérlelhetetlen megszervezőjét, kedvezőtlen hírek? Dánia és Finnország zsidóságának sorsa azt mutatja, hogy hiába volt a németek részéről parancs és presszió a zsidók eltávolítására, ha az illető megszállott országban a kormány szilárd álláspontot foglalt el; ha a deportálás sürgetése helyett alkotmányjogi formaságokra hivatkozott, mint a finnek tették, vagy a deportálástól fenyegetettek részére lehetővé tette a menekülést, mint Dániában - az emberiességet respektáló jóakarat érvényesült mégis. De honnan vették volna a jóakaratot azok, akik valamennyi szomszédjukat (még a szlávokat is) gyűlölték, sőt ez utóbbiakkal megtagadták a közösséget is, hogy ezzel a fasiszta védőhatalom kegyébe férkőzzenek. A deportálás története kimeríthetetlen téma. Nemcsak az egyéni sorsok szomorúságának végeláthatatlan sötét láncolata teszi azzá, hanem szociális vonatkozásai is . Nézzük csak az 1942-es év eseményeit. Vesztőhelyre visznek több mint 57 000 embert, akik ellen pert nem folytattak, bíró nem hozott ítéletet, s ők maguk szótlan némasággal fogadják sorsukat. Az élőknek ezt a tömeg-temetését polgártársaik közönye veszi körül, s e közönyt nem mentheti a tájékozatlanság. Nem kérdik, miért történik mindez, hova viszik az elhurcoltakat. elfásultan és részvétlenül hallgatnak. Egy bomladozó társadalom feloszlásának tünete ez: a szolidaritás halála.
