Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945 (részlet a szerző kiadatlan művéből)
Sas Andor szert. Kiraboltatta a tábor textiláruval és egyéb készletekkel meg nyersanyaggal telt raktárait - az élelmiszerkészleteket Németországba küldte. A parancsnoksága alatt álló SS-emberek hallatlan kegyetlenségeket hajtottak végre. Megtörtént, hogy egy éjszaka parancsosztás végett felriasztották a tábor lakóit, hajnalig gyötörték őket a szabadban, s négy embert agyonlőttek közülük. Egy ízben maga Brunner is revolvert fogott, és rálőtt a táborban járkáló emberekre. Rendkívül dühös volt a zsidókra, partizánkodással vádolta őket. Az általa elindított transzportokról váltig azt állította, hogy munkára viszik az áldozatokat, és valahol a közelben, Ausztriában lesznek elhelyezve. Lefoglalta a tábori kórházat az SS-ek részére, s elvitette a deportálásra várakozók takaróit s koffereit. Végül is mindössze 120 munkás maradt meg Szereden 1945. április 30-ig; ők a konfekciórészlegen az asztalos- a bádogos- valamint a lakatosműhelyben dolgoztak az SS részére. Az 1942-es deportáltaktól, számukhoz képest kismértékben, de érkeztek levelezőlapok és igen szórványosan levelek. Írtak haza, mert volt kinek írniuk. Az 1944-ben és 1945-ben deportáltak azonban nem írtak, mert nekik már nem volt kinek; hozzátartozóik, ha voltak, címét nem tudhatták, s egyébként sem lehetett nevükre írni, mert 1944 szeptemberétől kezdve zsidó a saját nevén nem élhetett Szlovákiában. A második deponálási hullám által elsodortak közül azonban többen értek vissza. Azért volt ez így, mert nekik „csak“ hét hónapot kellett átélniük, ha a sors kedvezett nekik, ugyanakkor a 42-es deportáltakat három, vagy kedvező esetben két és fél év választotta el a háború végétől. Ennyi időt kibírni szinte lehetetlenségszámba ment. A deportáltaknak nyújtott élelmezés oly hitvány volt, hogy nehéz munka mellett három hónap alatt felőrlődött a szervezetük, csonttá és bőrré aszott árnyékokká váltak, selejtezésnél pedig hasznavehetetlennek minősítették s likvidálták őket. A 42-es deportáltak kétharmada Lublin környékére, egyharmada Ošwigcimbe került. A legszörnyűbb azoknak a sorsa volt, akik Lublinban az ún. zsidórezer- vációba jutottak. Itt eleinte azokba a házakba telepítették őket, ahonnan az ottani zsidó lakosságot már eltávolították. Hogy milyen viszonyok uralkodtak Lublin felé, arra egy visszatért szavai deríthetnek valamelyes fényt. Az illetőnek sikerült Lublinból Oswi§cimbe eljutnia, s a két helyet összehasonlítva elmondta, hogy az utóbbi tábor, barakkjaival, rendezettségével és foglyainak életrendjével a kulturáltság benyomását tette rá, valósággal felüdítette és megkönnyebbülést hozott számára. Lublin körül is voltak táborok, így például Majdenekben. Ennek kapuján két halálfej között a Totenlager felirat állt, s ez szintén jellemzi az ottani viszonyokat, mert pl. Oáwi§cimben a főkapu felett enyhébb felirat volt olvasható: Arbeit macht frei. Egy másik tábor Lublin környékén, Lipován volt. Ama háromszáz deportáltak egyike, aki a 42-ben elhurcoltak közül visszatért, jegyzőkönyvben mondta el, hogy Lublin mellett, Pullawa állomásán szállították ki a vagonból, s Konska-Wolára szállították. Itt a már említett elhagyott házakban szállásolták el, s szeptemberben részeg gestapósok érkeztek oda Lublinból pogromot rendezni. 1942. október 15-e Vernichtungstag volt Lublin egész környékén. Egy másik visszatért arról számolt be, hogy Demblin-Irenába vitték 1942 májusában. Innen a deportáltak egy részét a Varsótól északkeletre fekvő Treblinkába szállították.
