Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Csanda Gábor: A filológia alkonya (Fónod Zoltán: Kőtábláink)
Csanda Gábor rendkívül imponáló mennyiségű eredeti és korabeli forrásra és irodalomra hivatkozik. A fent említett témák kapcsán gyakorta utal is arra, hogy ezekre nézve elsősorban Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén c. összefoglaló művére támaszkodott - ebből sűrűn idéz is. A Kőtábláink Kisebbségi szerepkörben c. írásának új fejezete először akkor vált ki ismét csodálkozást, amikor a következő mondatokra bukkanunk: „A minimumra korlátozta az önrendelkezés lehetőségeit, s elnyomó funkcióját politikai ellenfeleivel szemben is könyörtelenül érvényesítette. Ezzel előidézte azt is, hogy a kisebbségi önvédelmi harc csakhamar jelentkezett az országos politikai küzdőtéren.“ (Fonod 1990, 29-30.o.) Fellapozván az erről a témáról szóló, idestova huszonnégy (24!) éve megjelent Két kor mezsgyéjén c. kötetet, ezt olvashatjuk Turczel Lajos tollából: „Az önkormányzati lehetőségek lecsökkenése következtében a kisebbségi önvédelmi harc súlypontja csakhamar az országos politika terére tolódott át.“ (Turczel 25.o.) Egy bekezdéssel tovább (a megfelelő helyen, a tanulmány világos, logikus felépítéséből eredően) „a negativista ellenzékiség pártpolitikai kezdetei“-t tárgyalja. (Turczel uo.) Szerinte ezek „a régi magyarországi politika klerikális és polgári hagyományainak (kiemelések tőlem - Cs. G.) szellemében“ épültek ki. Fonod szerint „a negativista ellenzéki pártpolitika keretei (...) a hegemonista magyar politikai célkitűzések szellemében“ épültek ki. Továbbá: „Ezek papi és földbirtokos vezetés mellett egészen 1936 júniusáig, a jobboldali ellenzéki pártok egyesüléséig fennmaradtak.“ (Fonod 1990, 30.o.) Turczel a negativista ellenzékiség pártpolitikájánál említi, hogy „ezt a papi és földbirtokosi vezetés alatt álló ellenzéket a kezdettől egészen 1936-ig (az egyesülésig) két, egymással szövetkező politikai csoportosulás alkotta“. (Turczel uo.) Egy oldallal tovább, ahol az aktivistákat kezdi tárgyalni, a szerző megállapítja: „Ők a kisebbség politikai és kulturális érdekképviselőinek mondták magukat; a kormány politikáját aktívan támogatták, a mindenkori kormánypolitika hűséges kiszolgálói voltak.“ (Fonod 1990,31.o.) Említett művében Turczel az aktivistákról szóló fejezetet így indítja: „Aktivistáknak azokat a kisebbségi politikai vagy kulturális érdekcsoportosulásokat nevezték, amelyek a csehszlovák kormány politikáját aktívan támogatták s népszerűsítették. Kertelés nélkül meg kell mondani, hogy a csehszlovákiai magyar aktivizmus szervilis volt; a mindenkori kormányt fenntartás nélkül kiszolgálta, az uralmon lévő polgári rendszert ízléstelenül dicsőítette, s a kisebbségi helyzet súlyos tényeivel szemben fennen hangoztatta, hogy »a magyarság ebben az országban teljes és csorbítatlan jogokkal bír... s belátásától függ csupán, hogy a demokratikus köztársaságban számára nyíló lehetőséget teljes mértékben kihasználja-e vagy sem«.“ (Turczel 30.o.) Mi sem természetesebb, hogy Turczel lábjegyzetben feloldja a mondatába vett idézetet, s közli az olvasóval, hogy azt A Reggel 1931. évi, június 17-i számából emelte ki. (Turczel 193.o.) Az aktivistákról Fonod Zoltán is bővebben ír. Megállapítja, hogy ők „a kisebbségi elnyomással szemben a »magyarság csorbítatlan jogairól« beszéltek, s számukra a kisebbségi jogok érvényesülése csak »belátás« kérdése volt, éspedig, hogy - szerintük - mennyire él a magyarság az elérhető jogokkal“. (Fonod 1990, 31.o.) Itt csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy ebben az alapműnek (kőtáblának?) szánt írásban Fonod a lábjegyzetekkel jelölt százötven (150)
