Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Tőzsér Árpád: Jelentések egy (létre)nyitott műhöz (Grendel Lajos három regényéről)
Jelentések egy (létre)nyitott műhöz ragyogó szépírói és emberi tehetséggel élte magáévá! - addig, míg a filozófus a tömegemberrel (a „blokkemberrel“) szemben az individuumot, a hazug társadalmi léttel szemben az önmagával azonos személyiséget segítette, erősítette benne, de elfordul tőle azon a ponton, ahol etikája szeretetellenes, életellenes fordulatot vesz. Minden hitnél, erkölcsnél erősebbnek bizonyul az elbeszélőben,az a korábbi meggyőződése, (a Galeriből), hogy „ahol életről-halálról döntenek, ott az igazság és az erkölcs szempontja papirosszempont, a róluk való elmélkedés ocs- mány lelki perverzió“. Vagyis: Grendel hőse számára az esztétikai és etikai lét, valamint a teljes lemondás tisztító stádiumaiban csak a szeretet értéke bizonyul állandónak, kikezdhetetlennek, elpusztíthatatlannak, s az életellenességet, az embertelenséget szerinte semmi sem igazolja. E fejezet tetszetős befejezése lenne, ha most azt mondanám, hogy az elbeszélő végső tettében (fia befogadásában) valamilyen formában mégiscsak jelen van Kierkegaard vallási stádiuma, hisz a szeretet-központúságot fel lehet fogni úgy is, mint a szeretet vallássá misztifikálását (Kierkegaard idejében Feuerbach hirdette, hogy a szeretet mint az embereket összekapcsoló alapviszony betöltheti a vallás szerepét), csakhogy egy ilyen messzemenő következtetéshez ez a befejező jelenet túlságosan jelzésszerű. S jelölni is inkább csak irányt jelöl, mintsem állapotot. S ez érthető. Grendel Lajos ugyanis a nyolcvanas évek elején írta trilógiáját, tehát akkor, amikor Csehszlovákiában a változásnak, a személyiséget bénító totalitarizmus végének s egy esetleges más „stádium“ kibontakozásának még semmi jelét sem lehetett észlelni. Havelék a publicisztika nyelvén megjósolhatták s meg is jósolták egy „egzisztenciális forradalom“ eljövetelét, Grendel a szépirodalom eszközeivel csak a forradalom emberi tényezőit állíthatta formába. S ő úgy valósította meg művészi tervét, hogy a tényezők egyikét a szereteti- rányú megtisztulásban jelölte meg. De - az „egzisztenciális forradalom“ állásának megfelelően - nem a megtisztult embert, hanem a tisztulás folyamatát mutatta föl. 4 Grendel Lajos három könyvének a szlovákiai magyar irodalomban rendkívüli s a magyar irodalom egyetemében is vitathatatlan jelentőségét tehát abban kell látnunk, hogy (térségünk hetvenéves irodalmi nagy akarásai után) szerzőnknek sikerült olyan epikai hőst teremtenie, akit nemcsak egy szűk közösség, hanem az egyetemes emberi létezés képviselőjének is érzünk. Ez a hős a kor reprezentatív tudása és történelmi emlékezete birtokában igyekszik a kor nagy kihívásait, kérdéseit ha nem is megválaszolni, de legalább egyfajta rendbe állítani magában. Márai Sándor írja valamelyik Naplójában: }yAmikor (Nietzsche) kimondta, hogy a görög tragédia hőse »azért hős, mert a győzelem reménye nélkül harcol«, kimondott egy szót, amelynek olyan felszabadító ereje (vagy pusztító hatása) van, mint a nukleáris energiának. “ Grendel ilyen értelemben Nietzsche- és Márai-kö- vető is. Az Éleslövészetből idézek: „Am az elbeszélő nem bízik logikus, megmagyarázható, megnyugtató és végső fokon igazságos végkifejletek eljövetelében, sem általában, sem az ő és a hozzátartozói konkrét sorsát illetően. Bizonyos értelemben éppen az ellenkezőjét érzi kötelezőnek a maga számára. Akiket szeret és becsül,
