Irodalmi Szemle, 1991

1991/5 - Láng Zsolt: Esterházy könyve (kispróza)

LÁNG ZSOLT

ESTERHÁZY KÖNYVE

Istenem, tanítson meg engem fohászkodni. A tehetetlen várakozás kútja sötét és feneketlen, zuhanok csupán. Rémülten gondolok arra, hogy hiába is nyújtanám ki karom, hiába sikoltanék, mit sem érne. Aztán mégis kapálózom és üvöltök, ócsárolom Magát, pedig Maga ebben az iszonyú, félelmetes és megállíthatatlan zuhanásban, mint egy asszony, közel enged magához, közel, amitől már- már meghasad a szívem és felrobban agyam.

De most nem csak rólam van szó... Küldje le hozzám egyik angyalát, mindegy, melyiket, csak ismerje a beszédet. Szavakra van szükségem, sok-sok szóra: serkenjen, mint a zöld fű, vagy hulljon, mint a sárguló falevél. Küldjön hát hozzám valakit.

Péter a Maga angyala?

Azt hiszem, Wittgensteinnel történt, hogy egyszer valami tavon csónakázva (a Skjoldenire lehet gondolni) tevékenykedő halászokra bukkant, akik egyszerű és durva nyelven társalogtak egymással s Magával. Legalább Istenhez szóljatok emberi nyelven, mondta zavartan Wittgenstein. Megtanította imádkozni őket. A cserzett arcú férfiak megilletődve fújták az új imát, ám mégis, néhány nap múltán, újra arra evezvén, Wittgenstein tapasztalhatta, hogy mihelyt válságosra fordul helyzetük, a halászok rögtön visszaváltanak: a legtrágárabb nyelven fohászkodnak.

Neken elég érdekes gondolataim támadnak böfiztetés közben. És Magának mikor? Maga tényleg ott ül fönt, tölgyfa karosszékben, mint tekintetével a hadak mozdulatait inspiciáló hadvezér? Vagy csupán azt figyeli, hogy egyensúlyban vannak-e az égi üvegserpenyők? Én Magában azt szeretem, hogy van. (Az ördög pedig azért gonosz, mert nincs.) Szóval leküld valakit?

A harmadik mondat után... de hát ki vagyok én, hogy nem átallok így beszélni a Maga angyaláról... a harmadik mondat után tudtam, mit hoz a jövő (a negyedik mondat). Ez a tudás fojtogatni kezdte a torkomat, engem tehát. Minden beszéd zsákutcába torkoll? Nincs szó, mely nem szóhoz tapad, mondat, mely nem mondathoz ível? Minden ily merev, előregyártott, kiherélt? A bennünk lakó puf- fatag halottak társalognak egymással? Aztán, ocsúdva némiképp, rá kellett jönnöm, hogy szó sincs tudásról, ami tudásnak tűnik, az voltaképpen nem-tudás,