Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Pokstaller Lívia: A magyar polgári irodalom hagyományai (esszé)
Pokstaller Lívia Próbáljunk elindulni visszafelé a fiatalabb, de némiképp ismertebb irodalomtól az időben távolabbi, mindmáig sajnálatosan kevés mélyreható tanulmányozást megért irodalomig. Márai Sándor a 20. századnak az a tudatosan polgári szemléletű írója volt, aki igyekezett megtalálni a gyökereit ennek az eszmének, s bár ő csak a 19. századig nyúlt vissza, utalásai mégis támpontot nyújthatnak a további kutatásokhoz. Időben és szellemiségben a hozzá legközelebb álló írónak Krúdy Gyulát vallotta, s ezt az eszmei-hangulati rokonságot egy regényében is megörökítette, Szindbád hazamegy címen. Vajon miben is állt ez a rokonság? Egyrészt származásukban, hiszen a dzsentrifiú Krúdy családja ugyanahhoz a középréteghez tartozott, mint a Máraié; a különbség talán a kétfajta vérmérsékletben keresendő: Márai szülei a nyugodt, kiegyensúlyozott polgár életét élték, míg a Krúdy-família a nyugtalan, kártyás, élvhajhász, pénzköltő életmód folytatói voltak. Ha azonban a két művész vállalt szellemiségét, írói krédóját vetjük össze, nyilvánvalóvá lesz, hogy mindketten a polgári hagyomány örökösei. Hasonlóak voltak stílusukban: egész asszociációs mezőket hoztak létre hasonlataik halmozásával, s műveik ezáltal kapták meg egyéni hangvételüket. Természetesen Márai nemcsak nyelvi eszközeiben, hanem témaválasztásban, mítoszteremtésben, az álomvilág, a fikció és látomások világának átélésében is elődjének, példaképének tekinthette Krúdyt. Márai Krúdy-fejtegetéseiben találtam utalást Jókaira, aki szintén a polgáriliberális gondolkodás megtestesítője Márai irodalmi tudatában. Azonban a 19. századi „polgári irodalom“ elkülönítése jóval nehezebb feladat, mint más korszakok esetében. Az indoklás nagyon egyszerű: a 19. század Magyarországában az 1848-as forradalom eszméi domináltak, s ezek egyértelműen a polgári társadalom megteremtését tűzték ki célul, tehát csaknem minden irodalmár, költő, művész, aki támogatója, résztvevője volt a forradalomnak, a liberális gondolkodás hirdetője, megfogalmazója is volt egyben. Minőségileg azonban a liberalizmus az irodalomban és a politikában csak valamikor a századforduló idején mehetett át egy olyan változáson, melynek során elkülönült a nemzeti liberalizmus és a nemzetek fölötti (kozmopolita) liberalizmus. A nemzeti liberalizmus fogalma egyre inkább átalakult, s a „nemzeti“ jelleg kapott jóval erősebb hangsúlyt, egészen addig a pontig, amikor már újra népnemzeti irányzatról beszélhetünk, melynek a szemlélete sokkal konzervatívabb, mint a liberalizmusé. Ez a folyamat az első világháború utáni irodalomban csúcsosodott ki, amikor íróinknak és költőinknek három élesen elkülönülő szemlélet között kellett választaniuk: a polgári, a népnemzeti és a proletár szemlélet között. A differenciálódás természetszerűen tolódott el az úgynevezett „népnemzeti“ felé, aminek „földhözragadt“ oka volt: az ország akkori agrár-paraszti jellege. Mindenesetre, a folyamat elgondolkoztató; következményeit a mai politikai differenciálódásban is megfigyelhetjük. Térjünk azonban vissza a 19. század irodalmához. Vajon Jókai mennyiben volt más, mint a vele egy időben alkotó Petőfi, Arany vagy Vajda János? Márai példaként Az arany embert említi, de bátran ide sorolható a Fekete gyémántok vagy akár a Kárpáthy Zoltán is. Jókai Komárom szülöttje, s ez a város ebben az időben kereskedelmével, iparos jellegével inkább volt a polgárosodó Magyarország egyik bástyája, semmint a feudalizmust konzerváló mezővárosok. Joggal tulajdoníthatjuk tehát Jókai örökségének e polgári hagyományt. Ő kevésbé volt fórra-