Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Walter Ciszek: Oroszországban Istennel II
Walter Ciszek falatot sem tudtam lenyelni. Homályosan emlékszem, hogy Szedov merőn figyelte az arcomat, mielőtt elaludtam. A tekintetében volt valami démoni. Egy nyugágyon ébredtem fel. Mellettem valószínűleg egy orvos ült. Amint kinyitottam a szemem, egy tablettát nyújtott felém, s rám szólt, hogy vegyem be. Amikor másodszor is magamhoz tértem, álltam, s a fejemre egy sisakszerű készülék volt erősítve. Emlékszem az agyamban lüktető nyomásra. Szedov tartotta a fejemet, és a szemhéjamat húzogatta. Előzőleg valaki gumiszalagot kötött a nyakamra, s egymást követő hullámokban erős remegés futott végig a hátamon. Azután már csak arra emlékszem, hogy egy asztalhoz támasztottak, és Szedov rám kiáltott: „Neve?“ Többször kinyitottam a számat, de hang nem jött a torkomból. Azután tollat tett az ujjaim közé, és mozgatta a kezemet. Talán aláírattak velem valamit, de nem voltam képes felfogni, hogy mit. Ismét magamhoz térve két tablettát tettek a számba, és egy pohárból megitattak. Amikor teljesen magamhoz tértem, csak Szedov állt mellettem. Kivezetett a vécére, miközben úgy éreztem magam, mintha lezuhantam volna a tizedik emeletről. Azután arra emlékszem, hogy ültem a kihallgatószobában, és merőn néztem egy pontra. A helyiségbe besütött a nap, de én képtelen voltam bármire is összpontosítani. Végül elvezettek egy kis szobába. Úgy éreztem, a mennyezet rám szakad, és a falak is rám omlanak. Körülöttem minden vörös színben izzott. Megdörzsöltem a szemem, de a falak továbbra is vörösen izzottak. Azt hittem, megőrülök. Elkezdtem ordítani. Nagyon sokáig kiabáltam, közben remegtem a félelemtől, és behúzódtam a szoba sarkába, ahol elaludtam. Felébredve mindent feketén láttam. Mélységesen megaláztak, Szedovot gyűlöltem. Soha nem éreztem így senki iránt. Becsaptak, kijátszottak. Végül az őr visszavezetett a cellámba. Ott két adag kenyér, egy tál leves és kása várt rám, de nem tudtam enni. Sejtettem, hogy több mint huszonnégy órája nem voltam a cellámban. Csak ültem és érzéketlenül bámultam egy pontra. Kiütöttek. Ez az állapot napokig tartott. Azután újból éhes lettem. Ettől kezdve minden nap egy fohászt fűztem az imáimhoz: „Uram, szabadíts meg az ellenségeimtől, és gonosztetteiktől.“ Spontán reakció és szívből fakadó fohász volt. Ezután csak Istenben bíztam, és attól kezdve erősebbnek éreztem magam. Az állandó veszély ellenére éreztem Isten segítségét, és belé helyezett bizalmam erősödött. Néhány hét múlva éjjel felébresztettek, és kivezettek egy ketrecbe. Ez meglepett. Arra gondoltam, hogy átszállítanak egy másik börtönbe, vagy bíróság elé kerülök, amikor kulcszörgésre és léptekre lettem figyelmes. Az ajtó kinyílt, és belépett a felügyelő a börtönfőnök kíséretében. Mindketten láthatóan ittasak voltak. A felügyelő egy iratot tett elém. Nem bírósági ítélet volt, csak egy közönséges hivatalos írás, amely úgynevezett adminisztratív ítéletet tartalmazott. Ebben megállapították, hogy Walter J. Ciszeket bűnösnek találták a szovjet törvénykönyv 58/6 paragrafusa értelmében. Ez kémkedést jelentett. Jó nagy lépést tettek az eredeti 58/10/2 paragrafustól, amely szerint felforgató tevékenység vádjával őrizetbe vettek. Az irat értelmében tizenöt év kényszermunkára ítéltek. „Megértette?“, kérdezte a felügyelő. Rábólintottam. „Meg van elégedve?“ Rájuk néztem, és keserűen elmosolyodva megkérdeztem: „Ugye nincs nagy