Irodalmi Szemle, 1991

1991/1 - Hogya György: Játék Hippokratésszal (novella)

Hogya György

kék egy egészen más világ szentjánoskenyereit szedték, ő elgondolkozva a békákat nézte, amint a fekete-vörös vízparton ugráltak.

Később visszamászott a pályát határoló hullámpléh kerítés résén, melyet valami számára közeli, megfogható, ám nem fontos elgondolás alapján valószínűleg az erre rendszeresen járók alakítottak ki.

Arra gondolt, milyen nagy ünnepségeket rendeztek valamikor régen ezen a pályán. Gyülekezett a tömeg, a hangszórókból harsogott a zene, a szónokok szinte vég nélkül beszéltek, s a himnusz alatt rengeteg galambot engedtek szabadon.

Egyszer, később, egy jól sikerült fényképet készített egy kis, kezdőknek való fényképezőgéppel. Különös, megismételhetetlen pillanatot ejtett rabul, és mindenki rendkívül örült neki.

Hirtelen elhatározta, hogy felnyitja a gép hátulját, és kihúzza a kazettából a filmet, hogy tisztán hallhassa a galambok szárnysuhogását... Persze ezt is csak később értette meg, amikor egy kerámiastúdióban járva, az égetett formák között egy alaktalan sárga lángot vett észre.

A pálya azóta megváltozott. Olyan lett, akár egy hatalmas lyukas abrosz, a közepén kikopott a gyep, és csak a szélét szegélyezte gyéren a fű.

Abban a pillanatban úgy nézte ezt az egészet, mint ahogyan egy idegen arany karórát csodál az ember.

Három gólya repült el felette, és a rajta átsuhanó árnyékuk felriasztotta a té- pelődésből.

Pár nappal később, mikor már az egész város tudomást szerzett a vásárról, egy újságíró állt meg a régi futballpálya mellett, amely most már a kocsmáros tulajdonát képezte. Különböző találgatások keltek lábra nyerészkedésről és a l’art brut szélsőséges megnyilvánulásáról. Egy azonban bizonyos volt. Akár legyintettek, akár komolyan vették, valahogy az egész „olyan idegesítő“ volt.

Ö, teljesen megmagyarázhatatlanul, a bosszúra gondolt. A kocsmáros valakin vagy valakiken bosszút akar állni. A nyerészkedést és minden egyebet kizártnak tartotta.

Egyszer egy emeletes bérház ablakából egy kisfiú halálának szemlélője volt a feleségével együtt. A megkötözött kis áldozat fejére két másik gyerek nylonzacskót húzott, szorosan megkötötték, majd elszaladtak.

Mire leszaladtak a harmadik emeletről, körbefutották a háztömböt és megtalálták a bejáratot a szomszéd udvarra, a kisfiú már nem élt. Erre a jelenetre emlékezve szerette volna, ha az egész világ vele szenved, érdekes módon viszont a képet, a benne rögződött jelenetet nem adta volna semmiért a világon.- Mi más, ha nem bosszú? - kérdezte, és most hasonló érzéssel küszködött, mint akkor.

Sajnos, amióta a kocsmáros megkötötte ezt a vásárt a város vezetőivel, teljesen megközelíthetetlen lett. Visszavonult nyugdíjas módján élt, nem járt ki a városba, és senkit sem fogadott. Még őt, az újságírót sem. így aztán csak feltételezésekre, idegen véleményekre hagyatkozhatott, és meg kellett állapítania, immár ki tudja hányadszor, hogy a hipotézis a legvédtelenebb valami a világon.

Már visszafelé indult, amikor megpillantotta a nőt.