Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Z. Németh István: Dióhéj balett (elbeszélés)
Z. Németh István kilátnék, hogy átlapozzak egy képesújságot, amikor csengetnek. Hát eddig tartott a gyógyító magány. Résnyire kinyitom az erkélyajtót, hűs levegő árasztja el a szobát. A kukucskálót valaki eltakarja a tenyerével. Ajtót nyitok.- Jenő! Ez aztán a meglepetés! - széles mosoly után beljebb tessékelem. Jenővel gimnáziumba jártam együtt, néha, mikor összeakadtunk, borkóstolóval egybekötött nosztalgiázásokba törtünk ki, aztán ment ki-ki a maga útján. Jenő amúgy fogorvos, néhányszor már volt alkalmam „tátott szájjal“ csodálni a művészetét. A konyakosüveg láttán biccent, majd beleveti magát a fotelba. Néhány másodpercig a szomszédból átszűrődő zene hullámaira hangolja magát, majd legyint. Rögtön a tárgyra tér, nála ez már megszokott dolog. Én legalábbis megszoktam, hogy senki úgy meg nem tud hökkenteni, mint ő.- Azért szólhattál volna, hogy mostanában amatőr pornófilmekben vállalsz szerepet. Kellemetlen, ha mástól kell megtudnom. Marha egy titkolódzós ma- nusz voltál mindig, az szent, de szent nem voltál, majd marha lettél volna... Nem csoda, hogy ezen egy szuszra elmondott derűs, szójátékokkal spékelt szöveg hallatán félrenyelem a konyakot, s olyan köhögés fog el, hogy a tüdőm ki akar csúszni az erre a célra nem alkalmas, orr nevű szervemen. Mikor elmúlik a roham, egy kicsit még tettetem magam, hogy több időm legyen megemészteni a hallottakat. Rossz sejtelmek tolulnak fel bennem, amit azzal ellensúlyozok, hogy előkaparok egy zsebkendőt, s újra töltök magamnak az erős italból. Ismerem Jenőt annyira, hogy tudjam: rosszakaratnak, gúnynak vagy kárör- vendésnek nyoma sincs a viselkedésében (legalábbis eddig irántam nem volt). Inkább irigylésre méltó optimizmusa van, s több tonna humora. Titoktartás terén még nem próbáltam ki. Lehet, hogy szükség lesz rá? Végre ismét rá merek nézni, nehéz megállni, hogy vissza ne vigyorogjak és meg ne vonjam a vállamat. Itt röhögni kell! De nagyon. Azt hiszem, ilyenkor ez a természetes reakció...- Ha-ha, ez igazán vicces... -csak ennyire futja. - De talán fejtsd ki bővebben. Vagy csak rosszat álmodtál?- A foglalkozásomból adódik, hogy sok emberrel kerülök kapcsolatba, s a legtöbbel elbeszélgetek. Valahogy úgy van ez, mint a borbélynál...- Helyes. De mintha az előbb a pornóipart emlegetted volna - szóltam közbe, s töltöttem a poharába. Persze, a sajátomba is.- Néhányan láttak a vonatból, mikor zuhogó esőben egy nővel letyepetyéztél a fűben. Ezt az egyik páciensem közölte velem bizalmasan. Annyira meglepődtem, hogy kissé belefúrtam az ínyébe. Nem volt ínyemre a dolog, hogy ilyen rágalmakat terjesztenek rólad, később neki se, mikor a vérzést csillapítottam. Biztosítottam róla, hogy tévedés lesz a dologban, mivel a kérdéses időpontban együtt múlattuk az időt sör mellett. A pasas kicsit erősködött, hogy a Laci barnásvörös haját még egy repülőgépből is fel lehet ismerni, de végül nem akart rossz fényben feltűnni előttem, így gyorsan másra terelte a szót. A konyakosüvegben egyre kevesebb van. Jenő fejében egyre több.- Nem a barátot akarom játszani, és nem várok hálát azért, mert a védelmedre keltem, ez természetes dolog. De úgy éreztem, kötelességem szólni ez ügyben.
