Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Balázs F. Attila: A hétköznapi élet antropológiája (Beszélgetés Magyari Nándorral)
Balázs F. Attila Julianna és jómagam A Hét Csíkszeredái fiókszerkesztőségét alkotjuk. Magyari Vincze Enikő és Gagyi József az újraindult Művelődésnek a Csíkszeredái szerkesztői. Oláh Gál Sándor pedig továbbra is a helyi bányavállalat geológusa. Lehet, hogy furcsa dolog, de a fizetésünk egy részét azért kapjuk, hogy a saját lapunkat szerkesztjük és terjesztjük. Ezenkívül nyilván tudományos tevékenységet is folytatunk, mindenkinek megvan a tudományos szakterülete a csoporton belül. Ami közös, az a szemlélet, ez az az alap, az a háttér, amiből minden kutatás kiindul.- A tudományos munka sosem örvendett nagy nyilvánosságnak. De nemcsak ezért nem vagytok népszerűek, hanem azért sem, mert a rendszerváltás után nem kapcsolódtatok be a nagypolitikába, a szervezőmunkába. • Ez a probléma nemcsak Erdélyre, hanem az egész régióra jellemző. A hirtelen változások után azok az irodalmárok, filozófusok, tudósok, akik úgy érezték, hogy most nekik a politika felé kell elmozdulniuk, feladták a valódi foglalatosságaikat, a tudomány, az irodalom művelését. Legutóbb Hankiss Elemér is azt fejtegette lapunknak adott interjújában, hogy úgy érzi - és ezt saját magára is vonatkoztatta -, hogy Magyarországon már senki sem művel igazán társadalomtudományt. Azok, akik eddig néhány éves távlatban alapkutatásokat és programokat futtattak, azok felhagytak ezzel, és elszaladtak politizálni. Nálunk is sokan váltak egyik napról a másikra politikusokká. Mi nem ezt tettük. Nem valamifajta különcségből; azt hiszem, ez nálunk alkati kérdés. Nagyon sokan zokon vették, hogy távol maradtunk a politikai és hatalmi szerveződésektől. Mi viszont úgy véljük, hosszú távon az a normális, ha a tudós tudománnyal foglalkozik, az irodalmár pedig ír. Azt hitte mindenki, hogy az elnyomás éveiben számtalan mű született, amit nem lehetett kiadni, mert megakadályozta a cenzúra, és a fiókok tele vannak jobbnál jobb irodalmi és filozófiai alkotásokkal. És íme, eltelt egy év, és a szerkesztőségek kéziratok után szaladgálnak, a könyvkiadóknál pedig nincs mit kiadni. Mi megmaradtunk a kaptafánknál és hiszünk abban, hogy néhány éven belül beérnek azok a dolgok, amelyeket elkezdtünk. Kutatásokat végzünk és programokban veszünk részt. Foglalkozunk az urbanizációs jelenségekkel, a társadalmi mobilitással, a népi kultúrával és a folklorizmus jelenségeivel. Az erdélyi magyar kisebbségnek mindenképpen szüksége van egy olyan rétegre is, amely ezt csinálja.- Kutatási témáitok, módszereitek igencsak eltérnek az erdélyi magyar tudományosság hagyományaitól. Egyesek generációs ellentétekkel magyarázzák ezt. Úgy tudom, ti más véleményen vagytok. • Az a kultúrantropológiai paradigma, amelyben mi gondolkodunk és dolgozunk, azt hiszem, csak nálunk ilyen nagy újdonság. Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban, de főként Észak-Európában ez a paradigma húsz-harminc éves távlatokra tekint vissza. Már a hatvanas években történt egy nagy váltás, amikor Németországban és az északi országokban a hagyományos néprajzról áttértek egy új típusú szemléletre, amit antropológiaként vagy etnológiaként szoktak emlegetni. Ennek a paradigmának az az egyik leglényegesebb összetevője, hogy a hétköznapi élet felé fordult. Mi is a hétköznapi élet vizsgálatával kezdtük, és a legtöbb tanulmányunk a hétköznapi viselkedéssel, az emberek mentalitásával, a közösségek átalakulásával, életmódjával, s az alulról építkező intézményekkel
