Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Walter Ciszek: Oroszországban Istennel I. (Lőrincz Kató fordítása)
Walter Ciszek egyedül maradtam. A kocsi ponyvája alatt éreztem a szeptemberi éjszaka hidegét. Moszkvában ugyanis ebben az időszakban már ugyancsak hidegek az éjszakák. A katonákon bokáig érő téli köpeny volt. Én viszont dideregtem nyári öltönyömben. Talán egy órát várakozhattunk, amikor újból kinyílt az ajtó, és újabb foglyokat tuszkoltak a kocsiba. Idősebb férfiak voltak. Többségük lopásért vagy katonai kötelezettség előli bujkálásért került börtönbe. Akadt közöttük olyan is, akit hozzám hasonlóan politikai okból vettek őrizetbe. Rövid utazás után megismétlődött a név szerinti szólítgatás, s én ismét egyedül maradtam. Már azt hittem, hogy megfeledkeztek rólam. A kocsi megindult, s a gyakori mozdonyfüttyből és a vonatok zajából csakhamar megértettem, hogy visszatérünk az állomásra. Hosszú volt számomra ez a nap. Fáztam és nagyon éhes voltam. Az előző napi elcsent vajas kenyéren kívül semmit sem ettem. Amint kinyílt az ajtó, láttam, hogy már alkonyodik. A kocsiba most egy katonákból álló csoportot szállítottak be. Némelyeken egyenruha volt, másokon bokáig érő kabát. Többségüket szökési kísérletért vették őrizetbe, bár ők azt állították, hogy áthelyezés közben elszakadtak az alakulatuktól, és nem tudtak hozzá visszatalálni. A teherautó ismét elindult velünk, majd megállt, és mint aznap többször, a kocsiban lévőket név szerint kiszólították, de rám ezúttal sem került sor. Az ajtó becsapódott, s én egyedül maradtam a dermesztő hidegben, de most már nem sokáig. Az ajtó ugyanis kisvártatva kicsapódott, és az őr rám rivalít: „Magát hogy hívják?“ Megmondtam a nevem, mire felszólított, hogy szálljak ki. Lábam a hidegben annyira elgémberedett, hogy ugrás közben majdnem elestem. Megmerevedett bokámban éles szúrást éreztem. Az őr megragadott, és bevonszolt egy nagy épület alagsorába, ahol egy ketrecszerű cellában kötöttem ki. Csak jóval később tudtam meg, hogy Moszkva hírhedt börtönében, a Lubljankában vagyok. Legalább egy órába telt, amíg az őr újból megjelent. Kinyitotta a cellám, feltette a szokásos három kérdést, és kikísért. Kopaszra nyírtak, lefényképeztek elölről és profilból, majd ujjlenyomatot vettek és visszakísértek az előbbi cellába. Kis idő elteltével újból értem jöttek. Ezúttal nyilvántartásba vettek. Utána orvosi vizsgálatra is sor került, ami abból állt, hogy egy orvosnő unott arccal végigkopogtatott. Ezután a ruháimat a fertőtlenítőben dezinfikálták, olyan magas hőfokon, hogy minden ruhadarabom megsötétedett. Engem ezalatt zuhany alá állítottak, majd visszakísértek a cellába, ahol a ruháimra vártam. Végül több folyosón vezettek keresztül, mígnem egy új, tágas cellába kerültem. Bútorzata egy látszólag tiszta ágyneművel ellátott ágyból és egy lefödött vödörből állt. Szokatlanul nagy ablaka volt, de a kilátást egy falhoz rögzített fémlap takarta el. Csak később tudtam meg, hogy ez az épület eredetileg szálloda volt. A cellában töltött első percek után ráébredtem helyzetem súlyosságára, és mélységes letargiába estem. Álmos és éhes voltam, s a fűtőtestből áradó langy- meleg ellenére is fáztam. Le-fel járkáltam a cellában, az ágytól a falig, majd visz- sza. Időnként hallottam egy toronyóra hangját. Később rájöttem, hogy ez a Kreml toronyórája. Napközben a cellában nem volt szabad aludni. Ha valaki lefeküdt, az őr ráor
