Irodalmi Szemle, 1991

1991/3 - Archleb Gály Tamara: Az alternatív művészet alternatíváiról

Az alternatív művészet alternatíváiról A nagyszerű budapesti performer, Szkárosi Endre sajátos, kicsiszolt stí­lusban, három videokészülék egyidejű közvetítése kíséretében mágikus akusztikus költészetet adott elő. A pesti Bernáth(y) Sándor Lélekván­dorlás című produkciója ugyancsak a titokzatosságra épített, bár exkluzí­vabb formában. A térben diagonálisan kifeszített szalagot speciális foszforesz- káló festékkel vonta be, s a „vonala­kat“ piros, kék, zöld villanyégővel vi­lágította meg. Egy addig láthatatlan fonalat szimbolikusan úgy tett látható­vá, hogy spray-vel spriccelte át. A jugoszláviai Jaroslav Supek - aki egyébként vizuális költészettel foglal­kozik - a város főterének kövezetére az Élő bélyeg című akció keretében ha­talmas bélyeget festett, mely különbö­ző egyéni reakciókat volt hivatott elő­idézni a nézőkben (ám nem nagyon idézett elő...). A Balvan nevű pozsonyi kísérleti tánccsoport eddigi kísérletezéseit fej­lesztette tovább. A Living theater-hez hasonlóan a közönség aktív bevonásá­ra, illetve a szereplő és néző közti köl­csönös kapcsolat kialakítására törek­szenek - improvizáció segítségével. A pincehelyiség hosszú asztalain elő­adott „táncuk“ - mely elsősorban az egyéni mimikán és gesztuskészleten alapult - ismét a rájuk jellemző dep- resszív légkört sugározta, mint a szá­zadvég általánosan megnyilvánuló at­moszféráját, a humanitás-elidegene- dettség, erotika-morbiditás, nyíltság­titokzatosság, elegancia-durvaság gyakran elütő, ellentétes jegyeit egye­sítve magába. Milan Adamčiak Transmusic comp. együttesének előadását (hajnali fél négykor), bevallom, már nem hallgat­tam végig, azért sem, mert már sokszor hallottam. A nemegyszer improvizált hangszereiken játszott kísérleti zené­jükkel azonban egyre több alkalmunk van megismerkedni. A szentendrei Lois Viktor (Lois Balast and Co.) saját szerkesztésű, Tinguely szoborgépeire emlékeztető - de nem értelmetlen -, színes, forgó-mozgó hangszereken zenélt normális emberi fül számára el­viselhetetlen hangerővel (ráadásul ké­ső éjjel), minek következtében -a szép látvány és érdekes zene ellenére - a hallgatók többsége elmenekült... A fesztivál utolsó napján a jugoszláv Slvako Matkovič „a vízzel teli szájjal beszélni akaró művészek emlékére“ vízzel teli szájjal jobb nyelven próbálta kiejteni: „poézis“. A már hagyomá­nyos Omoroca-díjat (mely nevét egy szép fiatal holland művésznőről kapta) az idén a jugoszláviai Szombathy Bá­lint készítette, s a magyarországi Bíró József nyerte. Az utolsó akció Tsúszó Sándor fiktív

Next

/
Oldalképek
Tartalom