Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Király Béla: Szerelem, etika, kritika (esszé)
Szerelem, etika, kritika tesz ki a filozófiatörténészek indoklása, elemzése. Utólag úgy tűnik, végül is nem tudta vállalni a felelősséget a lány oldalán, a küldetés kizárólagossága gyötörte. Megjátszottá a cinikus csábítót, hogy meggyűlöltesse magát Reginével, hiszen a lány még mindig ragaszkodott hozzá, és hitt abban, hogy majd nekik is részük lesz a „rendes emberek“ boldogságában. Egy példa a léha, cinikus hangnemből, amit A csábító naplójában megüt: „A nő által jön az eszmí*yiség a világban. Mi lenne nélküle a férfiból? Jó néhány férfi vált lángésszé, szentté egy lány által. De nem a lány által, akit megkapott. Általa csak államtanácsossá, tábornokká, apává lett...“ Kierkegaard egész életét befolyásolta a szakítás, a jegyesség felbontása. Belehajszolta magát az alkotásba. Szerette Reginét, óvni akarta saját botránykeverő sorsától, hiszen kivételnek lenni, nagy felelősség. A kivétel maga áll az ember elé, megmutatva lehetőségeik valóra váltását, állandóan ostorozva, mozgatva azok lelkiismeretét, hogy ne maradjanak olyanok, amilyenek. A szerelem így, félbeszakítva is tovább inspirálta őt. A dán filozófus tudta, hogy a szerelem és a hit magaslanak ki az egzisztencia mozgásából, a modern individuum két lehetőségét jelezve. A szerelem kizökkenés a mindennapiság, a megszokottság világából. Áz átlagost rendkívülivé, az elvontat érzékivé, a megszokottat fantasztikussá hatványozza. Szilágyi Ákos találó szavai szerint: „A benne levő erős elvonatkoztató tendencia révén a szerelmi kapcsolat bizonyos értelemben műalkotássá válik, bár csak a szerelmesek számára. Az élet megformált lesz. S így, még ha csak két ember között is, még ha csak spontán módon és múló jelleggel is, a szerelem a mindennapi élet esztétikai (érzékileg homogenizált) szervezésformájává nő.“ Az életrajzi háttér felvázolása bizonyítani szeretné azt a lelki tényt, miszerint Kierkegaard-ra nagy hatást gyakorolt a romantika. Milyen is a romantikus? Olyan, aki abszolút igénnyel lép fel az élettel szemben. Kesztyűt dob a világnak: vagy-vagy. Tágítani szeretné a világot, mert határait szűknek érzi. De a világ határhegységeitől visszavettetik a valóságba (Novalis), és egyre mélyülő félelemmel éli át a földi dolgok kicsinyességét. Vagy talán a nagy ellenfélnek, Hegelnek lenne igaza, miszerint: ahogy a világra nézünk, úgy néz vissza ő is reánk? Visszatérve az életmű-életvitel egységének kérdéskörére: nem véletlen, hogy éppen az etika atomi magja köré szerveződik a kierkegaard-i életmű. Az etika nem engedi meg a polivalenciát, mint például a modern logika, amely szerint az igaz és a hamis között végtelenül sok lehetőség létezik. Az etika alternatívák elé állít. Vagy-vagy. Az alternatívák közti választást - ami cselekvéseink etiku- mának az egyik legfőbb jegye - a legélesebben éppen a dán filozófus exponálta. Szerinte - s ez már antropológiai vélemény - az ember nem más, helyesebben: az ember lényegileg nem más, mint alternatívák között választó lény. Életvitelével, állásfoglalásával - élete vége felé nyílt összeütközésbe került a dán egyházzal is! - szolgáltatott modellt elméletének, mint ahogy Szókratésszel kezdődően nem egy etika kidolgozója. Naplójában a következőkben jelöli meg a schopenhaueri etika leggyengébb pontját: „... mindig baj oly etikát tanítani, amelynek nincs hatalma a tanító felett...“ Az erkölcsfilozófia a Marx-Kierkegaard párhuzamhoz vezet el bennünket. Ha a hegeli filozófiát, ezt az utolsó tradicionális rendszert, a filozofálás - egyfajta- kiteljesedett módját úgy képzeljük el, mint egy egységes egészt, ha a teljesség
