Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Király Béla: Szerelem, etika, kritika (esszé)
KIRÁLY BÉLA Szerelem, etika, kritika „Kierkegaardra hivatkoztam, kissé szabadon applikálva a gondolatait az irodalomra. Arról beszéltem neki, hogy az irodalom létezésének az egyetlen értelme az, hogy megmutassa a paradoxonokat. Márpedig a paradoxont nem lehet megérteni és megmagyarázni, mert ha lehetne, már nem volna paradoxon. “ (Grendel Lajos: Szakítások) Nem kerek, hanem tojásdad évforduló következik. 177 éve, május havában született Koppenhágában Sörén Kierkegaard, éppen a napóleoni háborúk okozta gazdasági mélypont idején, amikor-amint a rá jellemző öniróniával írja - „jónéhány hamis bankó forgalomba jött“. Végtelenül érzékeny szelleme a modern lélektan előfutárává tette, filozófiája az egzisztencializmus kiapadhatatlan forrásának bizonyult. Szenvedélyes Hegel-kritikája kapcsán többen is párhuzamot vonnak közte és a vele szinte egyidős Marx között, akinek filozófiai eszmélése szintén Hegel-ellenes oppozícióval kezdődik. Kierkegaard mai olvasóját is meglepi gondolatainak mélységével, fantáziájának leleményességével, vitatkozó, dialektikai képességével és - nem utolsósorban - írásainak esztétikai minőségével. Elméleti opuszának tetemes része irodalmi remeknek is beillik. Mégis, felsorolt kvalitásait megelőzően a művein átsütő egyéniségének varázsa üti emlékezetünkbe pecsétjét. Ugyanis azon ritka személyiségek közé tartozik, akiknek az alkotásai, a műveikben meghirdetett eszmények és az életvitelük egybeesik. A Kierkegaard-jelenségből romantikus életszemlélettel átszőtt fiatalkori élményét, az életmű-életvitel egységét és a Hegel-polémia jussán ide kívánkozó Kier- kegaard-Marx párhuzamot szeretném kiemelni. A Strögeten sétálgató koppenhágai aranyifjúság bálványa, a fiatal Kierkegaard éppúgy kinevette a szorgalmas nyárspolgárt, mint a többiek. Színházi bemutatókra járt, utána kocsmákban dáridózott vagy a szalonokban csillogtatta szellemét. Társasági sikereinek ellenére a kétely és a mélabú egyre jobban megülte kedélyét. Tanulmányai során három eszmei alak foglalkoztatta: Don Juan, az élvező, Faust, a kételkedő, és Ahasverus, a kétségbeesett. E három eszmei alak szimbóluma lesz a Vagy-vagy című művében felvázolt három, egymást követő életstádiumnak: esztétikainak, etikainak és vallásosnak.
