Irodalmi Szemle, 1991

1991/3 - Dippold Pál: Schwarzenegger el volt utazva (dokumentumeposz)

Schwarzenegger el volt utazva 5. Schwarzenegger generációs érintett A marxizmus gyűlölete a filozófiában, a realizmus gyűlölete az irodalomban túl nagy gyökereket eresztett ennek a tetőtől talpig burzsoá értelmiséginek a lelké­ben. BERIJA regénye irodalmi mű formájába öltöztetett alacsonyrendű, alantas förmedvény. A reakciós burzsoázia nem a költő BERIJAT, nem az író BERI- JÁT, hanem a gúnyiratszerző BERIJÁT tüntette ki a Nóbbel-díjjal, aki befeke­títette a szocialista forradalmat és a szovjet népet. 6. Schwarzenegger körülnéz a lágerfolyosón, közben egy bluest dalol Régebben a szemet fényképezőgéphez hasonlították. Ezt a hasonlatot ma már megtoldhatjuk azzal, hogy nemcsak fényképezőgép, hanem vetítőgép is, mely­nek mintegy mozivászna a tarkólebeny belső felszínén levő csíkolt mező. Ez a kéregrész persze sokkal tökéletesebb, mint a mozivászon, mert az eredmény térbeli és színes látást eredményez. Tudjuk, hogy a filmtechnika ezt még ma sem tudta egészen tökéletesen megoldani. Arról nem is beszélünk, hogy a szem sokkal tökéletesebb, mint a legfinomabb fényképezőgép. Egyszer egy szép napon tudom hogy elhagyom a falut ahol élek mindent ittha­gyok mit Zsámbék adhatott igen holnap holnap indulok 7. Schwarzenegger a láger illemHelyén Akármivel is utazunk, ne hiányozzék kézitáskánkból a papírtörülköző, a papír­zsebkendő. Ha nem feledkezünk meg egy kis szappant is bepakolni, akkor nem kell nyilvános WC baktériumgazdag szappanát használni. Higiénikusok megálla­pították, hogy nem a WC ülőkéje a kritikus pont (tudjuk, hogy le kell takarni), hanem a helyiség kilincse. Ott van a legtöbb baktérium. 8. Schwarzenegger újra énekel Valami baj lehet énvelem, nem találom sehol a helyem. 9. Schwarzenegger édesanyjára emlékezik, akit 1944-ben, Kispest ostroma alkal­mából megbasztak a ruszkik Ha eljönnek a tornacipős fiúk. Szívbajok ellen Kisasszony szedjen Tangót. Az a BERIJA, akit BERIJA játszik, nem hímporát vesztett, áléit pille, még ke­vésbé megváltásáért esendő lélek, inkább egy álmoktól, illúzióktól megszaba­dult, szexepiljét kissé már fanyar közönségességgel használó nő. 10. Schwarzenegger erekciója- Tanúsítom, BERIJA. De most, túl sok mindenen, engedjen meg egy kérdést. Miért nem ment újra férjhez?- Nem kértek. Megmondom őszintén, mentem volna. De a férfiak nem nőt lát­tak bennem, hanem egy kiemelt kádert.- És... hogy is mondjam? A szerelem elképzelhető házassági keretek nélkül is.- Nem tehettem volna meg. Pedig most már bevallhatom, voltak kísértéseim. De ezt akkor nem úgy fogták fel, mint manapság. Ha kitudódott volna, hogy vi­szonyom van valakivel, feltétlenül rákerül a káderlapomra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom