Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Hodossy Gyula: Le az iróniával! (Interjú Kukorelly Endrével)
Hodossy Gyula lettáns műnek tartom. Rendkívül rossz regény. Szerintem nincs benne egy épkézláb mondat, iszonyatosan affektált, modoros, erőltetett. Amikor humorizálni akar, vicsorog. Elolvastam az egészet, vért izzadtam közben, egy pillanatig sem tudtam örülni neki. Hamvas teljesen el volt szigetelve a közönségtől. íróasztalfióknak írt, amit nagyon nehéz jól csinálni. Kell a nyilvánosság ahhoz, hogy az ember ne tévedjen el. Hamvas teljesen eltévedt. Mint esszéíró rendkívül fontos, érdekes, de mint író... Gondolkodtál azon, hogy kik lehettek elődeid az irodalomban; egyáltalán fontos dolog ez? • Erre van egy anekdotám: Balassa Péter írta rólam egyszer, hogy nagy hatással volt rám Pessoa költészete. Ez nagyon érdekes - gondoltam magamban -, mert addig egy sort sem olvastam Pessoától. Utána, amikor elolvastam, rájöttem, hogy teljes mértékben igaza volt Balassának, abszolút stimmel a dolog. Tehát az elődök, bonyolult módon, de valahogy így keletkeznek. Persze az is előfordulhat, hogy az ember elolvas valakit, és az igencsak hat rá. Olyannyira, hogy utána elkezdi őt követni, vagy elkezdi termékeny módon tagadni. Természetesen fel tudok sorolni olyan embereket, akik nagyon közel állnak hozzám, de nem gondolnám azt, hogy miután olvastam tőlük, elkezdtem olyan módon írni, mint ők. Ha a magyarok közül mégis meg kellene valakit említenem, akkor az Erdély Miklós volna. Erdélyt csak jóval azután ismertem meg, miután elkezdtem írni, s csak utólag olvastam el a dolgait. Akkor rendkívül megerősített abban a hitben, hogy így is lehet csinálni, hogy nem vagyok teljesen elmebeteg, a világból kilökött . Személyesen is ilyen megerősítést kaptam tőle. Ha egy külföldit kellene megemlítenem, az Thomas Bernhard lenne. Az ő hatását talán még a szövegeimben is ki tudnám mutatni. Egy kicsit kínos ezzel szembenézni, de ezt vállalom, mert amit ő csinál, fantasztikus dolognak tartom... Az a gondolkodásmód áll hozzám a legközelebb, amelyik az irodalmat nem a politika, a nép, a nemzet vagy az emberiség szolgálójának tartja, nem szekunder jelleget tulajdonít neki, hanem úgy gondolja, hogy az irodalom a művészetek egyike, és ennek megfelelően jár el. Tehát a magyar irodalomban a Nyugat-Európa felé forduló irányzatot tartom a legfontosabbnak, amelyet szellemi életünkben sokáig háttérbe szorítottak. Beszélgetésünk során szó esett a magyarországi irodalmi irányzatokról, és határozottan kijelentetted: Le az iróniával! Rendben, de mi legyen az irónia után? • Ezt nem tudom megmondani, de úgy gondolom, hogy ennek nem úgy kellene működnie, hogy koncepciók vagy prekoncepciók keletkezzenek, és ezek valamilyen formába öntődjenek. Tehát, hogy mi kellene valami helyett, azt nem tudom megmondani, de nem hiszem, hogy bármi kellene helyette... Beszélj azokról az irodalmi törekvésekről, amelyek számodra szimpatikusak, amelyekre fölfigyeltél... • A te korosztályod, az 1960-as az, amelyik számomra teljesen megnyugtató és szimpatikus. Körülbelül tízévente váltják egymást a korosztályok. Az én korosztályom az 1950 körül születettek, amely jellegzetes, kitűnő korosztály, rendkívül problematikus emberekkel. Az irodalmi irányzatok, törekvések, amelyekkel szimpatizálok, azok, melyeket globálisan a ti korosztályotok művel. Nem lehet összehasonlítani a hetvenes éveket a nyolcvanas évekkel. Korábban ez egy teljesen monopolitikus struktúra volt, ami nemcsak a politikai, hanem az ízlés
