Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Zalabai Zsigmond: Verstörténés, kritikatörténés (Első rész)
Zalabai Zsigmond zófiai töblettel, ellenpontozás lehetőségével dúsított, eleven szöveget eredményezett-e. Hogy költészetet eredményezett-e. Amelynek ugye, Adyval szólva - „lévén az irodalom mégiscsak irodalom“ - egy kis tanulság, egy kis doctusiság, a kárára éppenséggel nem lehet. Mint ahogy nem lehet a filozófiai iskolázottság sem. Maga elé képzel tehát a töprengő elme egy olyan kritikai közgondolkodást, amely a világkép fogalmából nem zárja ki - a „valóságtól“ való elfordulást emlegetve - a kulturális antropológiát. S amely - mert hiszem nemcsak az „ittlét“ valóságának, hanem az ember nembéliségének is átélői vagyunk! - nem tagadja meg a verstől a lét-, az ismeret- és értékelmélet, az etika tana iránti érdeklődés jogát sem. Amely - „nihilizmus!" - nem kap fegyver után, ha a hegeli „lét“ és „levés“ fogalmakon túl - horribile dictul - szembetalálja magát a nevezetes triáda harmadik tagjával: a „semmi"-ve\ is. S amely a valóság fogalmából - „könyvízű“, „másodkézből vett“, „tanult anyag" - nem zárja ki a szellem: a filozófia és a filozófiát új kérdésekkel gazdagító (megáldó? megverő?) természettudomány valóságát sem. S maga elé képzel a töprengő elme végül egy olyan kritikai közgondolkodást, amelyben mindezt el sem kellett volna mondania. Szólván: íme az irodalom.
