Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Zalabai Zsigmond: Verstörténés, kritikatörténés (Első rész)
Verstörténés, kritikatörténés jektivizáljuk, hogy kritériumai és a társadalmi és szociális élet általános kritériumai között a különbség elmosódik..." Szimbólumok síkja, jelek szférája, a közvetlen gyakorlat megszakítása, kvázi- ítélet, „tiszta" kijelentés, fikció, teremtett világ - az irodalom létezésmódjára, sajátszerűségére hívom föl a figyelmet újra meg újra. Arra tehát, hogy az irodalomnak mint tudatformának nemcsak hogy a társadalmi tudat egyéb formáihoz: a jogi, a politikai, az ideológiai tudatformához nincs közvetlenül köze (amiből viszont egyáltalán nem az következik, hogy köze hozzájuk - közvetve és önnön sajátszerűségén belül - nincsen), hanem hogy a valósághoz az ideologikus kritika ügyeletesei szerint („valóságunkhoz“) is csak közvetve, és megint csak: sajátszerűségein belül van és lehet csupán köze. Azaz: azt tartom fenn ma is, amit az említett Ars criticában annak idején megfogalmaztam: „az esztétikumban a nem-esztétikai szerveződik művészi rendbe, vagyis az a valóság, amelynek történelmi-társadalmi, politikai, etikai vonatkozásai vannak. “ S ha eszmefuttatásom kiindulópontján azt bizonygattam, hogy a költő a „fantázia alkalmazottja“, s a fikcióban áll benne (nyakig), akkor most - a „házipatika“ további gazdagításaként lássunk néhány gondolatot arról, milyennek képzelném- szemem előtt változatlanul a kritikai közgondolkodás ideálképével - a csehszlovákiai magyar irodalom „háztáji esztétikájában“ oly buján tenyésző - mi több: értékminősítő szemponttá avatott! - „valóság", „valóságlátás, „valóságérzékelés" fogalmaknak a további sorsát. Úgy, hogy ennek a szívós, szúrós líceum - (tájszavunkkal: ördögtüske) természetű bokornak, amely falánk gyökérzetével hasznot, gyümölcsöt hozó kultúrnövények elől szívja el rendre a tápanyagot, ássuk körül a gyökérzetét, és - virágozzék minden virág! - ültessük át egy új helyre- de immár az esztétikum kerítésén túlra. Az esztétika kertjében az a virág ugyanis: nem honos; kivéve a csehszlovákiai magyar „háztáji esztétikát“. Amivel nem állítom azt, hogy az irodalomnak nem forrása, nem ihletője, nem nyersanyaga, nem kiindulópontja vagy éppenséggel nem végcélja, címzettje a valóság, állítom viszont azt, hogy sem a valóság fogalom, sem a valóságos, valósághű stb., -féle minősítések nem esztétikai kategóriák; műalkotások értékének minősítésére következésképpen alkalmatlanok; mi több, tudatzavarokat megelőzendő: használatuk szigorúan tilos! Aki nem hiszi, járjon utána. Üssük fel az Esztétikai kislexikon harmadik kiadását. Az esztétikai minőségek címszó alatt a fogalom: nem szerepel. A művészeti minőségek alatt ugyan megtalálom ezt: valóságosság, valóságos, reális - ámde mindhárom fogalmat macskakörmök között, mert hát a lexikon tudós szerzői nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a dolgoknak végül is - az irodalom sajátszerűségének megfelelően - megint csak a fiktív jellegéről van szó. Ingoványos terület tehát a „művészeti minőségeké“: ezerszámra gyárthatók ugyanis az olyan kategóriák, mint: tréfás, érdekes, banális, egyszerű, megrázó, érzelmes és valóságos." A marxista esztétikában művészeti minőségekre vonatkozó elgondolások nem ismeretesek“ - szögezi le a kislexikon. Valóság és nem-valóság, valósághű és nem-valósághű: sem nem létrehozó formái a művészi alkotásnak; sem nem előfeltételei annak, „hogy a mű a művészet kategóriájába essék. “ - Még itt és most, tájainkon és napjainkban sem.
