Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Kulcsár Ferenc: Júdás; Susanna (versek)
Versek keskeny útja, hirdette, az Országhoz vezet. Az írástudókat, igaz, megvetette, de nem jobban, mint bárki parasztember, akinek a gyümölcse farizeus álnokságok miatt gyakorta a nyakára rohad. Fájt, hogy megvetik, átkozzák, politikai gonosztevőnek, istenkáromló kígyónak nevezik: nincs ki mind a négy kereke, s különben is feslett templomi nő és római katona zabigyereke. Nézzétek a szemét, mondták, kik a húsosfazekat féltve megrettentek tőle, nézzétek a szemét, nem héber szem, idegen, örvény van benne s árulás ezüstje, mélybe ránt bennünket élő-elevenen. Rémület és borzadály szállt keselyűként a szívemre, amikor látnom kellett, miként szegezik keresztre. Kékre korbácsolt arcáról patakzott a vér, s aranyos szemében magány rezgett, riadt alázat lángja. És sugárzó, gyermeki, ijesztő mindentudása! S amikor irdatlan emberi sóhajjal megrendült a föld, és sziklák hasadtak, kövek robajlottak, s elnémultak kutyák, tevék, égi madarak, az iszonyatba merülő menekülés maradt. Ó, kísértet városa, Jeruzsálem, napokon át fölsírtak csecsemőid, mert ágyuk fölé az Idegen borult, s arcukra az ő forró könnye hullt! Galilea felé most kínok közt visz az út, gázlókon át, oroszlánok s részeg katonák között, de vár ott rám a sugárba öltözött. Nem gondolva a vérdíjjal, előjön bujdoklásaiból, s ég bár az arcán még a lándzsa és a szög ütötte láz, közénk jön, mint édes Ige, legelöl, és szemében a bennünk lévő ország tündököl. O, édesség lesz s bizonyosság újra őt hallani, mert nála vannak a létezés és szépség szavai.
