Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)
S. Forgon Szilvia „Kijiittem Szigetbül ott hagyván jelemet: Vértót, holttest-halmot, füstölgő üszögét.“ (XI/7) Az idézett képzetek stilisztikai-érzelmi szempontból a legtelítettebb elemei Zrínyi metaforájának, mivel az összevont képek kapcsolatát a túlzás mozzanatával erősíti a költő, miáltal a kettősképből kisugárzó jelentéstartalom intenzitását megnöveli. Zrínyi, amint látjuk, nemcsak a már ismert hasonlat- és metaforatípusokat használta nagy leleményességgel, hanem maga is újító volt: a költői nyelv számára fölfedezte a metaforikus szóösszetételeket. Fölmerül azonban a kérdés: mi indította őt e metaforatípus alkalmazására? Nem szorul bizonyításra, hogy a magyar nyelvben milyen jelentős szerepet töltenek be a galamblelkű, nyúlszívű és az ehhez hasonló kifejezések. Kulcsár Gyula a rövidségre való törekvésben látja az ilyen szóösszetételek gyakori előfordulásának legfőbb okát.9 Zrínyi valószínűleg már érezte, hogy bizonyos jelenségeket hatásosabban lehet kifejezni, ha a bennük rejtőző árnyalatok megfestésére egyszerű szavak kapcsolatát használja. A rövidségre való törekvés indíthatta őt a metaforikus szóösszetételek kipróbálására. Az ilyen szóösszetételekben egész gondolatsorok, bonyolult hasonlatláncok hangsúlyos leképzéseit találjuk, melyek éppen rövidségüknél fogva képesek fokozottan érzékeltetni bizonyos jelenségek, tárgyak, érzetek keltette asszociációkat. A Zrínyiász metaforikus szóösszetételei irodalmunk egyik első ilyen jellegű próbálkozásai, a költő Zrínyi Miklós képalkotó tehetségének legmeggyőzőbb bizonyítékai. Összegezés „Véghöz vittem immár nagy hirü munkámat...“ - kezdi Peroratióját Zrínyi olyan magától értetődő büszkeséggel, mintha biztosan tudta volna, hogy legna- gyobbjaink közé fog tartozni. És nem tévedett. A Szigeti veszedelem nemzeti irodalmunk egyik legfontosabb és legnagyszerűbb hagyománya. Nemcsak zseniális szerkezete, korán túlmutató eszmeisége, haladó politikai célzatossága teszi azzá, hanem nyelvezetének, stílusának elevensége is. Zrínyi költői tudatossággal alkalmazza a legkülönfélébb eredetű és tárgyú képzeteket, hogy aztán egyéni megfogalmazásában építse be műve nyelvezetébe. Eközben termékenyítően használja fel az elődöktől tanult fordulatokat, stíluseszközöket, kettősképeket - szintézisét adva az egész addigi magyar irodalomnak. Az eposzban föllelhető metaforák lényeges elemei a Szigeti veszedelem költői stílusának, és sokat mondanak irodalmi régiségük legnagyobb, legélőbb alakjának műveltségéről, képzeletvilágáról, természet- és emberszeretetéről, képalkotó fantáziájáról. Metaforáinak változatos skálája, az a nagyfokú művészi tudatosság, amely alkalmazásukban megnyilvánul, egyértelműen bizonyítja költői mélységét, kiválóságát. Eleven hasonlatainak, életszerű metaforáinak, szemléletes képeinek is köszönhető, hogy a Zrínyiász a régi magyar irodalom legértékesebb alkotásai között foglal helyet.
