Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)
S. Forgon Szilvia melyekben antik istenségek, mitológiai alakok nevei szerepelnek. Ilyen gyakori név az eposzban Marsé, Venusé, Cupidóé, de a szirének (XII/81), fúriák, hárpiák (XIV/65, XIV/69) szereplésével kapcsolatos képek is ide sorolhatók. Az Iliász hatására vall a Zrínyit Szigetvár //ecíoraként jellemző epiteton cons- tans, az őt Herculesként emlegető metafora pedig a görög-római mítoszokat idézi: „Talán így Hercules bánt az sárkányokkal, Vagy hatalmas Sámson philisteusokkal, Mint Zríni cselekszik török pogányokkal“ (VI/67) A fenti idézetben megtaláljuk az eposzt is jellemző barokk szinkretizmus egyik tipikus példáját, mely a keresztény és klasszikus mitológia párhuzamos használatában nyilvánul meg. Meg kell említeni még a terjedő tűz, a „sebes vízár“, a legördülő szikla képéhez kapcsolódó átvételeket is. Ezek az epikai közhelyekként számon tartott képek szintén gyakran előfordulnak a Zrínyiászban, de mi sem bizonyítja jobban Zrínyi eredetiségét, mint az, hogy ő sohasem sablonos formában használja ezeket a megkopott költői képeket, hanem megújítja, átvarázsolja őket, úgyhogy azok szinte eredetiekként hatnak: „Itt már sok török hull, mint tűz előtt a nád, Mellyet pásztor tavasszal gyújtogat, s vigad Látván tűznek, szélnek kemény harcolását, így hull az sok török és szaladton szalad.“ (X/101) A tengeren hánykódó hajó képét magába foglaló toposzt Magyarország viszontagságos helyzetére vonatkoztatja, így az egyébként holt motívum az új analógián keresztül életre kel: „Az magyarok ezek, kik fej nélkül vannak, Mint törött hajó székül, úgy hányattatnak...“ (1/56) Zrínyi átvételei nem csupán szolgai utánzásai a nagy elődök stílusának, mert ő nem csupán kölcsönöz, átvesz egy-egy képet, hanem azt újrateremti. A Zrínyiász költőjének e képességéről Arany János a következőket írta: „...mint a képíró hol egy, hol más színbe mártja ecsetét, hogy a festék öntudatos vegyítése által a kívánt hatást előidézze; úgy kölcsönzi ő vonásait majd innen, majd onnan, az átvettet néhol elevenebbé, néhol meg bágyadtabbá tevén, amint célja kívánni látszik, - és felolvasztván saját erős egyéniségében, annyira, hogy amit átvesz, az, és mégsem az.“1 Az átvételekkel aztán úgy él, ahogy az költői alkatának leginkább megfelel. A/ówx-metafora esetében pl. az újjászületés eme örök szimbólumát mint a „fénnyel tündöklő“ hírnév (11/86) képét használja, ami kifejezetten
