Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)
Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben a nyelvet kellett epikai műnyelvvé emelnie. E nem könnyű feladatot zseniálisan oldotta meg, mégpedig úgy, hogy stílusában egyesítette és értékesítette mindazt, amit előtte alkottak és ismertek. Zrínyi képi anyagának három fő forrását különböztetjük meg: a) a külföldi eposzok stilisztikaLsajátságait, b) a magyar műköltészet elemeit, c) a népköltészet stiláris jegyeit. A külföldi klasszikus eposzok, mindenekelőtt Tasso hatása több helyen visszanyomozható a Zrínyiászban. Arany János egy egész tanulmányt szentelt ennek a témának: megpróbálta összevetni Zrínyit Tassóval, hogy megállapítsa, mennyiben eredeti mű a Szigeti veszedelem. Eközben Tassót Vergiliushoz hasonlítja, akit viszont Homérosztól eredeztet. Végül rámutat arra, hogy „...A szépet, ha idegen is, szabad sajátunkká tenni, csakhogy szerkezetünkbe erőltetés nélkül beiljék, csakhogy művünk széptani becsét emelje.“2 Ezzel Zrínyi eredetisége mellett foglalt állást, megállapítva, hogy az általa kimutatott „átvételek“ részei az „eposzi közvagyonnak“3, amely nem más, mint a régi hősi történetek megformálásához szükséges nyelvi és kompozíciós kellékeknek a gyűjteménye. Ezek után lássuk a legtipikusabb példákat. Az egyik gazdag szóképcsalád középpontjában a szikla áll. A költő a bátor helytállás megjelenítésére hozza fel a kősziklát, melynek nem ártanak sem a tenger hullámai, sem a viharos szelek. Zrínyinek erről a hasonlatáról azt mondja Arany, hogy „felnyomozható az Iliásig, s azóta csaknem minden epikus kezén megfordult.“4 „Nem hajlott mint az ág, mint kűszikla állott Tenger habjai közt, mert magában szállott,“ (11/49) Ezt írja Szulimánról Zrínyi, de hasonló szavakkal jellemzi a fiát vesztett Meh- met elkeseredett dühét is: „Mint magas hegyekből leszállott kűszikla, Kinek sohun nem lehet nagy tartalékja, Nagy sebességgel dűl, s álló fákat rontja, Bont, tör, merre gördül, és semmi sem tartja:“ (111/78) Szintén a harmadik énekben olvashatjuk Ibrahim béggel kapcsolatban „De mint kűsziklának nem ártanak habok, Úgy semmit sem tehetnek bégnek gyalogok.“ (III/lll) Ez a hasonlattípus jól ismert a klasszikusokból. Álljon itt egy példa az Iliászból:
