Irodalmi Szemle, 1991

1991/1 - Václav Havel: A kiszolgáltatottak hatalma (esszé) I. rész

A kiszolgáltatottak hatalma uralkodó csoport hatalmának a megőrzése; ez az önfenntartási „ösztön“ mint szociális jelenség alá van rendelve valami „magasabbrendűnek“: a rendszer va­lamiféle vak „önmozgásának". Az egyén - bármilyen helyet foglaljon is el a ha­talmi ranglétrán - e rendszer szemében sohasem „önmagáért való“ egyéniség, csupán ennek az „önmozgásnak“ a megvalósítója és működtetője: ezért hosz- szabb távon a hatalomvágya is csak addig érvényesülhet, míg iránya megfelel ennek az „önmozgásnak“. Az ideológia - mint az egyén és a rendszer közt átívelő „alibihíd“ - elfedi a szakadékot a rendszer és az élet törekvései közt, azt a látszatot kelti, mintha a rendszer elvárásait az élet diktálná; valamiféle „látszatvilág“ ez, amelyet való­ságként tüntetnek föl. A poszttotalitárius rendszer lépten-nyomon beleszól az egyén életébe, de ter­mészetesen az ideológiai álarcában. Ezért a benne élők mindennapjait át- meg átszövi a színlelés és a hazugság: a bürokratikus pártállamot néphatalomnak ne­vezik: a munkásosztályt a munkásosztály nevében nyomják el; az emberek szün­telen megaláztatását teljes és végérvényes felszabadításuknak tüntetik föl; az in­formációktól való elzárásukat az információk teljes nyilvánosságának; a hatalom nyilvános ellenőrzésével való visszaélést és a hatalmi önkényt a jogszabályok be­tartásának; a kultúra elnyomását a kultúra felvirágoztatásának; az imperialista befolyás fokozatos kiterjesztését az elnyomottak támogatásának; a szabad véle­ménynyilvánítás lehetőségének hiányát a legteljesebb szabadságnak; a választá­si komédiát a demokrácia legszélesebbkörű megnyilvánulásának; az önálló gon­dolkodás tilalmát a legtudományosabb világnézetnek; a megszállást baráti segít­ségnyújtásnak. A hatalom tulajdon hazugságainak hálójában vergődik, ezért kénytelen a meghamisítás eszközéhez folyamodni. Meghamisítják a statisztikai adatokat. Úgy tesz, mintha nem lenne mindenható és mindenre kész rendőri szervezete. Úgy tesz, mintha tiszteletben tartaná az emberi jogokat. Megjátssza, hogy senkit sem üldöz. Megjátssza, hogy nem fél. Megjátssza, hogy semmit sem játszik meg. Az embernek nem kell elhinnie mindezt a misztifikációt. De úgy kell viselked­nie, mintha elhinné, vagy legalábbis szótlanul el kell néznie, vagy legalábbis jó viszonyban kell lennie azokkal, akik operálnak vele. Csakhogy már ez is elég ahhoz, hogy hazugságban kelljen élnie. Nem kell elfogadnia a hazugságot. Elég, ha elfogadta, hogy vele együtt és benne él. Mert már ezzel is megszilárdítja a rendszert, kiteljesíti, fenntartja - ő maga lesz a rendszer. V Láthattuk, hogy a zöldséges jelszavának jelentése semmiképpen sem függ össze azzal, amit e jelszó szövege tartalmaz, valódi értelme mégis teljesen világos és mindenki számára érthető. Mindez az adott kód közismert voltából következik: a zöldséges kinyilvánította lojalitását - és ha azt akarta, hogy kijelentését elfo­gadják, nemigen volt más választása - azon az egyedül lehetséges módon, ame­lyet a hatalom képes felfogni, azaz úgy, hogy elsajátította az előírt rítust, hogy a látszatot hajlandó volt valóságnak tekinteni, hogy elfogadta az adott „játéksza­bályokat“. Ám azzal, hogy elfogadta őket, maga is beszállt a játékba, játékos

Next

/
Oldalképek
Tartalom