Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Tóth László: Napló és töredék: nyolcvanas évek (tanulmány)
Tóth László zatosabb praktikákkal összeláncolt, szükség esetén idegen tankok által kordában tartott tartományainak sorából, alapjában véve ott is a proletár imperializmus érdekövezetében érvényes forgatókönyv(ek) szerint íródott a történelem. Ez utóbbi most látszik csak igazán, amikor fegyverek gyilkos kattogásával elegyedve re- csegnek-ropognak e politikai susztermunka: Délszlávia eresztékei. S recsegtek- -ropogtak - ha túl nagy zajt még nem is csapva - történetünk, illetve Csorba Béla most közzétett naplójegyzeteinek idejében is. Természetesen nemcsak Détszlá- viáé: az egész impériumé. Az impérium magukat elvtársaknak becéző (kény)urai a szabadságra törő emberi szellemet tekintették legfőbb ellenségüknek, s az okozta végső soron a vesztüket is: ellenzéküknek végül is maguk választották a szellem embereit. A totalitárius kommunizmus negyven-valahány esztendejének közép-(kelet-)- -európai története egyúttal a nagy rádöbbenések, kiábrándulások, el- és szembefordulások, a tüntető kívül maradások, az (ön)tudatosan arisztokratikus mást gondolások és másként gondolkodások története is. Másként gondolkodni sokféleképpen lehet s lehetett. Alkalmasint már az esztétikai másként gondolkodás is politikai másként gondolkodásnak számított, példának okáért. A politikai hatalmat gyakorlók/bitorlók a bűnösen fiatalon, harminchat évesen elhunyt Sziveri János Új Symposionának a közép-(kelet-)európai társadalmak - és ezen belül a jugoszláv társadalom - egyre felismerhetőbb válságjelenségeit (is) jelző/indukáló másként látását, mást gondolását sem nézték jó szemmel, míg végül a szerkesztőség gleichschaltolására, a szerkesztők menesztésére szánták el magukat. Jómagam máig féltve őrzöm a „Sympo“ egyik-másik számát azokból az évekből, amelyekhez Pozsonyban - egyre nehezebben s szabad emberhez méltatlan módon - vagy budapesti barátaim révén egyáltalán hozzájutottam. így őrzöm például a nevezetes „lengyel számot“ is. (Vagy, s most nem vagyok teljesen bizonyos abban, hogy az időpontot illetően nem csal-e meg az emlékezetem, az Új Sympo- sion számomra ugyancsak felkavaró élményt jelentő József Attila-plakátja is megvan valahol életem valamelyik polcán [fiókjában?], melynek szövegei közül éppen Csorba Béla - tulajdonképpen ekkor s emiatt jegyeztem meg a nevét - megbotránkoztató voltában is döbbenetes távlatok felé mutató, hírhedt költői képe, a „majom faszán stanicli“ raktározódott el bennem a legmélyebben.) A vajdasági poéta mostani, kicsit riasztó cimű - Ha a szakszervezet szerezne egy disznót, és meg lehetne venni a felét-„följegyzései bomírt ügyekről“ így tulajdonképpen az én életemnek is föltárták egy, a „napok hordalékai“ által azóta már jócskán betemetett rétegét. Innen hát a hideglelős borzongás, mellyel Csorba Béla kíméletlen - önmagához is kíméletlen -, mert kíméletlenül őszinte és pontos naplóját olvastam. De most és itt egy kis kitérőt kell tennem. Én magam soha nem vezettem naplót, legalábbis eddig soha nem sikerült rávennem magam a rendszeres naplóírásra. A gondolattal azonban többször is kacérkodtam, sőt néhány eltökélt (elkeseredett?) próbálkozásom is volt, melyek eredménye három-négy, az első, ám hamar kifulladt nekibuzdulásban világra tévedt naplótorzó, naplócsonk lett. Van ezek között egy, s mindjárt a leghosszab- bik - mert benne két hétig is bírtam szusszal mely ugyanabból az időből származik - tehát a nyolcvanas évek elejéről, egészen pontosan: 1983-ból -, mint
