Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Zemán László: Pilinszky János emlékének 1921-1981 (tanulmány)
Zemán László a motívum más nyelvi eszközökkel való kifejezése; i.m. 25-6). A kérdés eszerint érinti a líra lefordíthatatlanságát. Amint a bemutatott Pilinszky-versnél észleltük, a fordításban az átkötéssel mint „az eltérés eltérésével“ számolhatunk, mivel a szónakjbenne alaki, sorrendi és jelentésbeli kötöttsége egyaránt erős (a körülményektől függően nyomatékossá válik a sorzáró vagy a sorkezdő, vagy akár mindkét szóalak). Összevetve a válogatás 49 versét az eredetivel (489 verssor), azt találtuk, hogy az eredeti 75 átkötésével szemben a fordításban 62 merül fel, miközben a különbség három metrikus és hosszabb vers rovására írandó (Halak a hálóban, Te győzz le, Harbach; 13-ból 11). A rövid versekből természetszerűleg hiányzik (23 ilyen), s a tüzetes vizsgálat és differenciálás8 a válogatásba a „második hullámból“ felvett Pilinszky-versek fordíthatóságára mutathat rá. Hogy az átkötésnek legalábbis bizonyos típusai akadályozzák a fordítást, azt a vázoltak alapján el kell fogadnunk. A tárgyalt vers fordításában a fentiekben kijelölt sorokban jelentős az eltérés, az idézett verszárás átkötése hiányzik is. A megoldás- „pűlnoc se blíží, / sed rybáŕ-obr k hostiné: / jsme na talíŕi“ (közeledik az éjfél, lakomához ült a halászóriás: a tányéron vagyunk) - tükrözi a lírafordítás lehetőségeit olyan értelemben, hogy az invariáns a „költői kép“ és értéke, és ennek a nyelvi kifejezés, szókincs és nyelvtani szerkezet megváltoztatásával szemben jelentős tűrőképessége van (vö. Miko, 1982, 142 és kk., 1980). Tehát a megfeleltetés lehet olyan típusú, mint a köznyelvben a kifejezés képszerűségét megőrző, szótári szinten rögzített „egy szempillantás alatt“, illetve „en un coup d’ oeil“ és „Before you could say Jack Robinson“ közötti (1. Vinay-Darbelnet, 1968, 55). A mikói modellben a stíluskategóriák rendszere biztosítja vezérlését (Miko 1984; magyar nyelvű utalás: Zeman, 1985, 830-2; lásd még: Miko, 1984a, 69 és kk.) Arra, hogy a költői kép „helyzeti értékének“ tolmácsolásakor esetleg a szituáció több, szövegen kívüli elemének kell „szóhoz jutnia“, találó példát olvashatunk B. Graynél (1975,187-190, 230). Egy ojibway-indián dalt, amely csak annyit közöl, hogy az énekes „éjjel a folyón virrasztóit“, de nincs benne szó sem a kenujáról, sem a kedveséről, a fordító csak akkor értett meg és fordíthatott le, amikor megmagyarázták, hogy ez beleértődik („egész éjjel kint voltam kenuban a folyón kedvesemet várva“). 2.2. A kép és a zene nemcsak eszközli, hanem líraiságával el is fedheti a költészetben a tartalomra, a szövegen kívülire vonatkoztatást, a lehetséges és a valós világ egymásra vetülését, amely az értelmezés-érté kelés-befogadás feltétele. A szójelentés Pilinszky lírája első szakaszában is központi érvényű, de az itt még a hagyományos versszerűség pátoszával társul, míg a második hullám absztraktabb jelentésképzésében, a rövidre fogott vers és a prózai beszédcselekvést idéző megszólalás által, azaz rím és metrum nélkül pusztán a versmondat dallamának, nyomatékának és tempójának jelzésére támaszkodva, illetve az epikainak ilyen természetű bázisán erősödik fel fedetlenül. A szűkszavú vers esetleg egyetlen, két sorba tagolt egyszerű mondat; az Infinitívuszban hat párosával ellentett jelentésű főnévi igenév kimeríti a tényállást. A tömörítő, alanyi és állítmányi funkciót egyesítő tőformájú vagy szerkezetes nominális kifejezés, amely az első hullámból sem hiányzott, folytatódik: „Kő, fa, ház“ (Elég), „Cigaretta“ (Kráter), „Fények és árnyak, / léptek, bútorok,“ (Ki és kit?), „Szalonnaszag. Muskátliszag.“ (A hóhér szobája), „Téren-időn túl, utoljára / a tiszta akadály." (De ez
