Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Grendel Lajos: Peres ügyeink (vitazáró)
GRENDEL LAJOS PERES ÜGYEINK A Tatabányán megjelenő Új Forrás ez évi októberi száma részleteket közöl Tóth László 1983-as naplójából. A kitűnő költő szövege megdöbbentő és felkavaró olvasmány. Feltárul benne az a kísérteties világ, amely a jobb sorsra érdemes csehszlovákiai magyar irodalmat, de legalábbis annak igen nagy szeletét évtizedeken át nyomorgatta. A forradalom óta eltelt időben író közösségünk, a kollektív elfojtás stádiumába jutva, nem szívesen emlékezik. Tóth László naplórészlete ezért is fontos olvasmány. Megjelenít egy roncsoló, züllesztő folyamatot, s ebben a tekintetben akár illusztrációja is lehetne Haraszti Miklós A cenzúra esztétikája című könyvének. Mindezt azért említem, mert az Irodalmi Szemle szerkesztőit is nyugtalanítja íróink amnéziája. Irodalmunk egész közelmúltját kellene újra átgondolnunk és talán átértékelnünk is. Lenne miről beszélni. Lapunkban ezért is szorítottunk helyet néhány olyan írásnak, amely éles polémiát váltott ki. így Csanda Gábor, Turczel Lajos és Fonod Zoltán vitájának. Az Irodalmi Szemle főszerkesztője nem illetékes abban, hogy állást foglaljon egy szakmai vitában. Abban azonban illetékes a szerkesztőség, hogy teret adjon minden ilyen és ehhez hasonló vitának. Szenvedélyesebb, mert az országhatáron túlra is átcsapó intulatokat váltott ki Hizsnyai Zoltán Vízilovak és más tetemállatok című esszéje. Ezt az esszét közölte a Magyar Hírlap is, méghozzá Mészöly Miklós bevezető és ajánló soraival, majd hosszabb cikkben, Hizsnyaival vitázva, ismertette E. Fehér Pál is a Népszabadság 1991. szeptember 23-i számában. Szóban ennél több pro és kontra is elhangzott szerkesztőnk esszéjéről. Hizsnyai Zoltán sarkig tárta az eddig lepecsételt ajtókat, s inkriminált esszéjében a csehszlovákiai magyar irodalom kultikus tisztelettel övezett alakjairól fújta le a port. Tette ezt tiszta, igazságkereső, szenvedélyes, olykor nyers hangon. Kíméletlenül. Indulata néha annyira elragadta, hogy sértő jelzők is keveredtek írásába. A tisztesség úgy követeli, hogy a „kétlaki tolvaj“ és a „konjunktúra-lovag“ minősítésekért elnézését kérjem Fonod Zoltánnak. Ám ezek a kitételek mit sem vonnak le Hizsnyai Zoltán írásának érdemeiből. Véleményem szerint, nevezett írása a csehszlovákiai magyar irodalom legfontosabb esszéje a forradalom óta. Irodalmunkat ugyanis a kollektív elfojtás mellett s ebből következően cinkos hallgatás jellemzi. Lehet, hogy a közös akol meleg, de az is igaz, hogy kellemetlen illatok lengik körül. Nem kevés kollégánk érzi jól magát ebben az akolban, s odázná el a szellőztetést egyszer s mindenkor
