Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Fónod Zoltán: Helyzet van, feleim! (hozzászólás egy vitához)
Helyzet van, feleim! Arról a kérdésről, hogy létezik-e csehszlovákiai magyar irodalom, a húszas évektől (a Tűz első száma) folyt a vita. „Húsz év alatt hányszor kérdeztük, hányszor ankéteztünk róla: mit jelent a csehszlovákiai magyar irodalom?“ - kérdi Vass László A felvidéki magyar irodalom című tanulmányában. (1.: A visszatért Felvidék adattára.) A kortársak (Szvatkó, Fábry, Kovács Endre és mások) számtalanszor visszatértek a témára. Miért volna hát ez tabu? Ugyanez vonatkozik az emigránsokra. A korábbi névsort itt még Darvas Jánossal, Ölvedivel, Váj lókkal stb. egészíthetjük ki. Miért van hát szükség a lexikon szócikkeinek kisajátításáról szóló mesére? Feltehetően azért, hogy (szélesítve a „bűnlajstromot“) a lexikon főszerkesztőjeként marasztaljon el. Eljárására jellemző, hogy a kéziratszövegből 45 sort kihagyott, lényegében a történelmi tényanyaggal manipulál, melyet nem lehet szonettban megírni. A szándék tisztességét dokumentálja az a tény, hogy az emigránsokkal először a Körvonalak című kötetemben foglalkoztam (1981-ben), mégpedig Szőke József felkérésére, a Csemadok számára. Az emigránsokról szóló csaknem változatlan szöveg megjelent az Irodalmi Szemle 1984. évi 5. számában (754-764. 1.). Megjelent (lábjegyzettel ellátva!) a Tegnapi önismeret című kötetben (66-70.1.). Mi szüksége volt hát Turczelnak arra, hogy a kéziratból idézzen??? A hatáskeltésen, a módszeres hitelrontáson kívül - semmi! Elhallgatja azt is, hogy a szóban forgó részben lábjegyzetek utalnak a forrásokra (Balogh Edgár, Ölvedi, Szvatkó, Fábry). Tabuvá válnak a nálam ötletszerűen, példaként említett nevek is, akik a különböző irányzatokat képviselték, mert Turczel egyszer már „glédába“ állította őket. Hogy a kortársak, a monográfia- és emlékirat-írók ezt már előtte is megtették, s az időszaki sajtóban közölt írások alapján ez nyilvánvaló, kit érdekel?! (Mellesleg a Körvonalak című kötetben ugyancsak találkozhat ezekkel a nevekkel!) Ugyanez érvényes az antológiákra is! A Körvonalak című kötet Gyorsmérleg című írása (eredeti formájában!) tartalmazta a két világháború közötti antológiákat is. Mivel az anyagot rövidíteni kellett, így csak az 1948 utáni antológiák maradtak benne. Ebből az következne, hogy a lexikon szócikk egy részét Csanda Sándor tőlem vette át? Hisz 1981-ben nem volt még szócikk, márpedig az említett írás ekkor készült. Úgy vélem, Csandának nem volt szüksége a „mankóra“, az ügy egyébként sem hétpecsétes titok. A „testre szabott“ gyanúsítás önmagáért beszél. A kihagyásos módszert követi Tamás Lajos esetében is. Hogy mit tudok és mit nem Tamás Lajosról, bízza rám a szerző. Az a tény viszont, hogy Csanda Sándor és Kemény G. Gábor szövegét idézi a nyúlfarknyi szöveg ellenében, s közben elhallgatja, hogy két lábjegyzet is utal Kemény G. művére (1.: Üzenet, kézirat, 257/ a. 1.), aligha tartozik az ildomos megoldások közé. Megközelítőleg ezt modha- tom a drámairodalomról is. Szó sincs arról, hogy a kézirat második változatában „szuperradikális“ kritikát mondok a drámaírásról, hisz a szöveg lényegében változatlan. Ízelítő erről az Irodalmi Szemle említett sorozatában is megjelent (1984. 10. sz. 933.1.) A harmadik változatban is csak a színháztörténeti vonatkozásokkal bővült az anyag, és néhány (unalmas) tartalmi ismertetéssel, valamint a bemutatók sajtóvisszhangjával. (A névelőkkel és a kötőszókkal egyelőre nem kell elszámolnom!) Ásguthy Erzsébetről, a drámaíróról, továbbra is egy mondat szerepel. Ennyit tartottam szükségesnek. A szépíróról persze másutt van szó! Ez feltehetően elkerülte az éber lektor figyelmét.
