Irodalmi Szemle, 1991

1991/11 - Jana Bodnárová: Támadás (novella)

Jana Bodnárová

ugyan mit keresnének itt a hegyekben a hattyúk? Csak a jégtömbök szakadoznak és zúdulnak alá a lejtőkön, talán valamelyik éppen a tóba csúszott... Maguknál odalent már nyár van, nemde? - mondta, tulajdonképpen magyarázatot keresve. Az emberek mindennek az értelmét és a logikáját szeretnék megtalálni, a rejtélyek ingerük a gyakorlatiassághoz szokott, a titkokat tagadó elméket... Én is makacsul próbálkoztam a saját értelmezésemmel: - Lehet, hogy valamikor mégiscsak fészkeltek itt hattyúk. Halat ettek és az embereket fejbe vagdosták a csőrükkel, ilyen furcsa fajták voltak... ezért lőtték őket... És valahol mégis élnek azoknak a kiirtott madaraknak az utódai az ellenségeskedés örökölt jellemével. - Az öreg egyáltalán nem értette utolsó szavaimat, s fejét tekergetve félrehúzódott. Még hozzátette, hogy már harminc éve fűtőként dolgozik egy közeli szállodában, de semmi hasonlót nem hallott. Már az ösvényre sem segített fölkapaszkodnom. Csak a sapkájához emelte a kezét, és az enyémmel ellenkező irányban görnyedten útnak indult.

Feltámadt a szél, a tengerszem, akár egy kórus, ujjongva zúgni kezdett. A fák is öregemberekként hajladoztak. Talán a természet a bosszút is a mélyben rejtegeti titokban, mígnem egyszre feltör, éppúgy, mint az embereknél. A levegő tényleg élesen metsző volt...“ Igazán elájultam? S a viadal a mesterséges álom káprázata volt? Meddig kell törnöm a fejem ezen a talányon? Bárha költőnő lehetnék!“ - jutott eszembe akkor ez a végső soron mulattató gondolat, mert visz- szaemlékeztem, mit mondott egykor a professzorom a főiskolán: - Miként az árban sikló csónak, egyedül a költészet képes könnyedén és pontosan eljutni az élet titkaihoz. - Igen, már akkor, az intézetbe visszatértemkor tudtam, hogy mindenről hallgatni fogok. Akkor is, ha néhány hét múlva visszatérek a városba, sőt annál inkább. A tanáriban nevetnének, és elbeszélésemet teljesen értelmetlennek tartanák.

A szél erősödött... már az ágyamban szerettem volna feküdni, a magas meny- nyezetű szobában... mintegy biztonságban, mintegy ugyanazon nőként... és várni a megnyugvást.

Bartusz György fordítása