Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Ján Litvák: Betegesen szeretek írni (elbeszélés)
Ján Litvák De inkább ellentmondásos, mint tarka, így sehova se jutok. Hisz nem rólam van szó. Az anyámat keresem. Megyek, megkérdem tőle, milyen érzéssel hozott erre a ... világra. Magamba roskadtam, ez bosszantó. Még egy órát vonattal. Balról pulykák, egy egész farm. Azt mondja, talán kár is volt élesztgetni engem, de ki? Most hol vannak mindvalahányan? Hogy nem tudja, mit érzett, talán valamit az apámmal - Fiú, öröm satöbbi. Nem emlékszik már. Mire gondol az ember, ha kiabál, a hallgatóra? Azt mondtad Mire gondolna. Kiabál. Összeroskadt a beszédem. Nincs jobb kezem, mellyel ezt írom. Valami azért rémlik, mondtad. Minden szó az anyámra vonatkozik, te ostoba, végig az úton azzal biztattam magam, hogy lesz erőm becsukni azt az ajtót, és senkit sem engedek közel a békáimhoz, ha azt akarom, hogy valaki ott üljön a lépcsőkön és rám várakozzon? Most a másodperceket várom, percnyi pontossággal járnak, és éppen csak saját magukra van idejük, ráérnek és tébolyom legcsöndesebb zugába hullnak. Közvetlenek és szívnyi nagyságúak, és amikor búcsúzom, apám egyre kisebb kezet nyújt felém. Legközelebb majd tenyerembe rejtem, istenem. Istenem, milyen törékenyek vagyunk... Csanda Gábor fordítása
