Irodalmi Szemle, 1991

1991/9 - Farnbauer Gábor: Fantazmák 2. (gondolatregény)

Karnbaucr Gabor

17. De ilyen mértékű élhetetlenséggel nem lehet élni.

17.1 Esetleg csak belőle —.

17.2 Mások esetleg okulhatnak belőle.

18. Vannak írók.

í&i Ők könyveket töltenek meg szavakkal.

1&2 Lehet ezt úgy is mondani, hogy történeteket mesélnek el, de akkor az már nem teljesen „könyvek megtöltése szavakkal”.

19. Egyszer is éppen mentem. Már nem voltam teljesen a lélekben. Kenyeret raktam a számba, mert éhes voltam. Nem tudom, mi az, hogy éhes. Minek vagyok én éhes. Rakosgattam a lábaimat, és érdekes módon haladtam. A lábak nem gabalyodtak össze ott alul. De a kezek csak úgy lógtak, lengtek. Nem tettem kenyeret a számba, de akkor egyre gyakrabban összegabalyodtak a lábak. Úgy gondoltam, hogy ez összefüggés. Föl voltam állva, akkor. Már voltam is. El voltam válva a talajtól, és körülvett valamilyen tér. A kenyér utazott bennem. És a talaj nem én voltam már, meg a tér sem én voltam. Én valahol ott kezdődtem a lábaknál és a kezeknél. A tér néha áramolni kezdett, az volt a szél. Lehet, hogy rajtam is keresztül áramlott. A távol az volt, aminek nem ütköztem neki. Az a tér tehát lélegzett. Kezdtem befogadni azt a lélegzést. Jött a távolból, nem tudom, honnan jött, mert ott még nem voltam, de a szél elhozta nekem a távolt. És belélegeztem. Láttam más dolgokat is, de azokhoz nem értek el a kezek. Egyszer valamit nem értem el, de odavittek a lábak, és akkor bele is ütköztem. Észrevettem, hogy az a dolog nagyobb lett, amikor beleütköztem. Ezeket a méreteket megjegyeztem, és úgy véltem, hogy helyem van közöttük. Fölöttem a csillagos ég, és bennem a paprikáscsirke (metakenyér). Azt gondoltam, hogy valószínűleg a szememmel is csak tapogatózom. A szememből láthatatlan, apró kezek nyúlnak ki, és azok nekiütköznek valamiknek. Sőt, becsuktam a szemem, és akkor is láttam valamiket. Valószínűleg a lelkemből is kezek nyúlnak ki, de azok még sokkal-sokkal kisebbek, és azokkal is nekiütközöm an- nak-ennek. De akkor már ismét annyira kapcsolatokba kerültem, hogy nem tudhattam magamat elhatárolni. Álltam a buszmegállóban, tapogatóztam a gondolataimmal, nekiütköztem velük a végtelennek. Azt gondoltam, hogy eddig beléolvadtam, most viszont belém olvad. Az a helyzet, hogy nem vagyok polgár. Barbár vagyok.

w.i Máskor is, amikor éppen mentem valahová, miközben írtam gondolataim regényét, kispekuláltam valamit, és rögtön el is hittem. De azt senkinek nem fogom elárulni, mert már elfelejtettem.