Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Mórocz Mária: Bohócok temetése (kispróza)
MÓROCZ MÁRIA Bohócok temetése Már nagyon hosszú ideje csend van, rátelepszik mindenre, amit csak érinthet, hogy ölelésével fojtsa meg a mozgást, amely a lehetőség legcsekélyebb jelét is mutatja, de szemforgató keresése elárulja, nemcsak a keresés önmagát leleplező volta miatt, inkább a pályák ismeretlen szempontok szerint koordinált ívelése az, mely kitapinthatatlanul jelen van valahol a találkozások végtelenjében, s a fény egy pillanatra rávetődött, s kirajzolja az arcéit, mert a tökélyben nincs szükség a szándékaidra, cicám, nyomatékosítva önnön kilengését, a fejét oldalra hajtva forgatja még a szemét, de a felbuzdulás hangtalanul koppant az arcélhez tartozó, kissé távolabbi sötétben, miközben a szemben ülő fény és a bor találkozásának - ha nem is kihívó, de valamelyest mindenképpen magakellető - csil- lámlását vizsgálgatta poharában - hódolva a pompának -, miközben másik kezével tétován morzsolgatta az apró láncszemeket: vajon észrevette-e a finom remegést a bokáján, melyet járás közben szólaltatott meg, egészen a comb simaságáig engedve azt a kis bizonytalanságot, amely a cipőt és a sarkat enyhén ingatta, s amely ennek az estének szólt - nem harsányan, mégis irritálón, pontosabban: aránytalan hangsúllyal, de az első lépés, és minden lépés egy elkezdett coitus előjátéka - gondolta, a névjegykártya ott lapult a zsebében, meghitt zizegés- sel találkozott az anyaggal, csendes háttérzörejt nyújtva a lány előrehajlásának - vajon az üveg, amelyért elindult, érzi-e a kéz közelségét, közeledő találkozásukat, melyet árnyék kísér, egy ponton túl megelőzi azt, majd a találkozás pillanatában beleolvad a kettő szorításába, mivel úgy érezte, túlságosan sokáig halogatott választás, legfőképp a szándék remegteti kezét, a férfi elmosolyodott, miközben a nő gondolatban felállt, s ügyelve az egyenes járásra, megközelítette a kijáratot, míg a valóságban a dolgok kissé más sorrend szerint igazodtak kettejük közé, mivel a nő még mindig az asztalon terpeszkedő foltokat és morzsákat kötötte össze gyufaszálakkal, de ne hagyjuk figyelmen kívül a többi lehetőséget, s ezzel a maradék gyufát a műre szórta, miközben diadalmasan mosolygott, mégis fanyarul, tudod, az öröklétben nincs miértje a gondolkodásnak, s a gyümölcs nem más, mint a lelkiismeret, a határokat tehát mi választottuk, látod, bűvös kör; bűvös, akár a szemed, akár a tény, hogy ráléptél egy hálózatra, amelyen számtalan lehetőség van, s ezért törvényszerű, hogy itt vagy - s a szán- dék(?), mire a nő ajka elfehéredett, alig észrevehetően előrehajolt, s mentegetőzve megadta magát, miközben a ruha erőtlen suhanással zuhant a földre - ó, a megközelítéseid, mosolygott fanyarul, de szelíden az ajtóban, miközben a lány alakja eltűnt a lépcsőfordulóban.
