Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Tolnai Ottó: No politik! (elbeszélés)
No politik! a flamingót nem én zártam a tyúkólba, hanem a hülye Wili. Nem igaz. Nem, mert a valóságban nem is létezett, illetve létezett, csak azt a Laci bácsi, akit te a novelláidban Bus Laci bácsinak kereszteltél, lelőtte. Ott van Földváron, megnézheted. Ott álldogál arzénos fűrészporral kitömve egy kék gém mellett... De különben nem érdekel, értsd már meg, hogy itt - a könyökömön - jönnek ki a flamingóid! Kicsikém. Mi az? Mutasd csak a könyöködet. Sikítok! Sikítok, ha nem hagysz nyugton, érted, sikítok! Jó, nyugton hagylak, csak még azt az egyet mondd meg nekem, hogy valóban egy kék gém mellett áll? Éppen egy kék gém, nem ibisz mellett? Kék gém mellett a flamingó? Hagyj békén! Sikítok! Sikítok! V Nem tudom, miért, illetve csak sejtem: évekig intenzíven foglalkoztatta fantáziámat a páva agya, mint ínyencfalat. Hát nem csodálkozom, az ún. modern költészet másból sem táplálkozik, mint ilyen ritka ínyencségből. Jól mondta Dob- bermann barátod: fing az ánizslikőrben. Nem. nem csak költőként. Éppen az a különös, hogy képzőművészeti kritikusként is. Ilyet se hallottam még, hogy egy képzőművészeti kritikusnak a páva agyvelejével kell foglalkoznia - a páva agyvelejével, mint ínyencfalattal! Még ha a csodálatos faroksátrával foglalkoznál, a faroksátor méregszíneivel, azt valahogy meg tudnám érteni, de az agyával. Miféle képzőművészet, miféle képzőművészeti kritika az?! Megkísérlem elmondani, elmesélni, jóllehet most hirtelen egy képzőművészeti monográfiát és egy regényt kell összezsugorítanom, pávakoponyává zsugorítanom, s akkor a zoológiát és a szakácskönyveket még nem is említettem. Több évvel ezelőtt (egészen pontosan 1974. április 16-án, kedden; egyszer majd részletesebben is elmesélem azt a napot) egy Zichy-monográfia került hozzám. Festő barátom kapta Fedórától, a pomázi szerb pópa unokájától, a zágrábi történészprofesszor, Bogdanov asszisztensétől, a Puszták népe horvát fordítójától (tudod, akiknél a háború alatt gróf Tolsztoj megőrzésre otthagyta Kutuzov kürtjét)... A könyv, mint mondtam, hozzám került, majd miután barátom főbe lőtte, megmérgezte magát, nálam is maradt örökre. Zichynek, a cár festőjének művészetét addig egyáltalán nem ismertem. E nagymonográfiában kezdtem ismerkedni furcsa életművével. Petőfi- és Lermontov-illusztrációival, festményeivel, amelyek hol Goyát (és így Gogolt is), hol meg Böcklint juttatják az ember eszébe, és tán még furcsább, regényesebb életének oroszországi és franciaországi korszakaival. Emlékszem, legjobban az Orgia című festménye foglalkoztatott, illetve a festmény egyik mellékes motívuma: a feltálalt páva. Nem értettem, miért tálalják egészben. Nem tudtam, sült-e az a díszes páva, azon a magasba emelt tálcán, vagy csak dísz, dekoráció, üres dekoráció - és a lényeg a mogyorónyi agy, valahol külön tálaltatott. Néhány évre rá New Yorkban, teljesen véletlenül, összehozott a sors egy kilencvenéves vak nénikével. Szimpatikus washingtoni könyvkiadó ismerősöm felhívott telefonon, jelezve, New Yorkba jön Magyarországról érkező édesanyja elé, visszafelé szívesen elvisz Washingtonba. Úgy is lett, megvártuk a nénikét a röptéren, majd együtt utaztunk a fővárosba. A csont és bőr, vak. félvak nénike a leeresztett ülésben szendergett. De olykor, teljesen váratlanul és hihetetlen frissességgel, szellemességgel megszólalt. Mindenkit ismert New Yorkban és