Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Milan Šimečka: (1930-1990) A mi kis disszidens társadalmunk (dokumentum)
Hölgyeim és Uraim! Nem érzem magamat igazán illetékesnek véleményt mondani a szlovák-magyar viszonyról: amit harmincéves pozsonyi tartózkodásom alatt érzékeltem, csak mint megfigyelő jegyeztem fel. Nemzeti tudatomat személyes sorsom alakulása ingatta meg: belső meggyőződésem szerint a csehszlovák nemzet tagja vagyok - ilyen pedig már a hivatalos okiratomban sem létezik. Életem folyamán a nemzeti averzió oly sok megnyilvánulásával, a közép-európai szomszédok közötti gyűlölet oly sok komolyan és kevésbé komolyan vett maradványával találkoztam, ugyanakkor a mélyen átélt nemzeti egymásrautaltság, a kölcsönös tisztelet és az értelmes felülnézet megnyilvánulásaival is, hogy mindazt, ami nemzeti téren e térségben néha fellobban, némi távolságtartással ítélem meg. Ahhoz, hogy a vitához illetékesként szólhassak hozzá, elsősorban a kellő szenvedély hiányzik belőlem. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szlovák-magyar viszony feszültségének csökkenését, ill. növekedését ne érzékeltem volna. Sok magyart ismerek, beszéltem velük nemzeti érzéseikről; magyar munkásokkal dolgoztam építkezéseken, sokat hallgattam visszaemlékezéseiket a háború utáni sérelmekre. Tudom tehát, hogy a magyar kisebbségi probléma, mint olyan, létezik, még ha úgy is teszünk, mintha minden, közmegelégedésre, megoldódott volna. Az említett távolságtartás lehetővé tette számomra, hogy azzal nyugtassam lelkiismeretemet, ha a magyarok jogtalanságról beszélnek, hasonló helyzetben lehetnek, mint én, vagy mint az ország polgárainak túlnyomó többsége. Ez azonban valószínűleg nem a leghelyesebb megközelítés. Nyilvánosan - és némileg akaratom ellenére - akkor kerültem közelebbi kapcsolatba a problémával, amikor felléptem Duray Miklós védelmében. A kormányfőhöz írt levelemben kifejezésre juttattam, hogy az állam számára jobb megoldás egy olyan emberrel, mint Duray, vitázni, semmint rácsok közé zárni. Tettem ezt azért, mert még élénken élt emlékezetemben, hogyan is érzi magát az ember egy cellában ülve, amikor hallja annak az éjszakai autóbusznak a zúgását, amely öt perc múlva a háza előtt halad majd el. Ennek előtte sose találkoztam Durayval. Miután szabadon engedték és hazatért, felkerestem. Leültünk és így szóltam. Voltaképpen mit panaszkodtok? Hát nem éppen ti, poros arcú, kiálló pofacsonMILAN ŠIMEČKA (1930 - 1990) A mi kis disszidens társadalmunk Dokumentum
