Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Miroslav Kusý: A szlovák jelenség (dokumentum)
A szlovák jelehség tődést jelent, melyben a nemzeti megújhodás korától kezdve mindig a „gyengébb“ partnerek voltunk, akiktöbbet kaptunk, mint adtunk. A szlovák értelmiség nemzedékei jártak Prágába tanulni, a cseh kultúra sok tekintetben a szlovák kultúra alapterületeit befolyásolta; a különféle hatások közül kétségtelenül a cseh hatás a domináns. Földrajzi fekvésünknél fogva inkább már Kelethez tartozunk, azonban éppen a cseheknek, a cseh kultúrának és egyáltalán Csehszlovákia puszta létének köszönhetően, e fekvés ellenére mi a közép-európai térséghez tartozunk. A magyarokkal szembeni nyelvi korlátokkal ellentétben itt nagyon előnyösen hatott a nyelvrokonság - mégpedig olyan, amilyet két nemzet között ritkán találunk. Ezért is lehetett nagyon eredményesen a cseh nyelv hosszú időszakra a szlovákok irodalmi nyelve, teljes mértékben helyettesítve a még nem létező saját irodalmi nyelvet. Egymás mellett élésünk teljes történelme lényegében a mintaszerű békés együttélés és együttműködés történelme, ami ilyen értelemben logikusan vezetett a közös államba. Néhány lényegtelen ritka eset kivételével nem volt közöttünk hatalmi-politikai súrlódás; a térségben lezajló hadjáratok rendszerint más irányba haladtak, így nem fordítottak bennünket egymás ellen. Az alapvető különbség a szlovák és a cseh nemzet között abban rejlik, hogy a cseheknek jelentős történelmi előnyük van a modern nemzeti társadalom fejlődésében és egységesítésében. Az iparosodás alapvető folyamatai és az ehhez kapcsolódó városiasodás itt lényegében még a Csehszlovák Köztársaság megalakítása előtt megtörtént. A közös köztársaságba tehát úgy lépnek be, mint egy már viszonylag kialakult modern nemzet. A szlováksággal, a szlovák nemzettel azonban e tekintetben lényegében más a helyzet. A szlovák etnikum tulajdonképpen csak a második világháború után megy át azon a folyamaton, amely során modern európai nemzetté válik. Szlovákia iparosítása csak a hatvanas években fejeződik be, s a nemzeti homogenizálódás (a szó szociológiai értelmében) még mindig tart. A területi közösség mint e homogenizáció térbeli bázisa most alakul ki, éppen Szlovákia városiaso- dási folyamatának utolsó szakaszában, miáltal minőségileg kap új jelleget. A szociális homogenizálódásnak előfeltétele és alkotó eleme például a nyelvi egységesítés, amely nálunk még szintén befejezetlen; bár az irodalmi nyelvet már 150 éve törvényesítették, az egész nemzet még nem tette magáévá (félek kimondani, hogy még a többsége sem) mint a szóbeli közlés természetes alapját: a „záhorák“, „východňár“ és a többi nyelvjárás beszélői még mindig természetesen gondolkodnak és beszélnek (sőt gyakran írnak is!) „záhorákul“ és „východ- ňárul“ és ebből csak szóbeli megnyilatkozásaikat fordítják (gyakran nagyon fáradságosan és tökéletlenül) szlovák irodalmi nyelvre mint számukra valójában egy mesterséges nyelvre. A különbségek itt akkorák, hogy a középszlovák ösz- szehasonlíthatatlanul jobban érti a cseh nyelvet, mint a többi szlovák nyelvjárást. Ezt a nyelvi egységesítést befejezetté csak a befejezett szociális egységesítés teheti, amely a bevégzett iparosítási és urbanizációs folyamat függvénye (amihez még visszatérünk).
