Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Márián Váross: Emlékművek építése és lerombolása; Irtózás a diktatúrától; Jegyzetek a pluralizmusról; Kompromisszumkötések (kisesszék)
Marián Váross romisszumok is, amelyek előbb-utóbb éppen tömeges halált hozó kemény összeütközésekbe torkollanak. A kérdés tehát így hangzik: kivel, mikor és milyen dologban kötni kompromisszumot? Ha az emberek kompromisszum nélkül védték volna a szabadságukat a különféle zsarnokokkal szemben, talán követelt volna néhány életet, de határozottan kevesebb fizikai és erkölcsi áldozatra lett volna szükség, mint amennyit végül is az egyes zsarnokságok eredményeztek. Ha az emberek nem volnának engedékenyek különféle fanatizmusokkal szemben, amelyekkel - a nyugalom érdekében - hol nagyobb, hol kisebb kompromisszumokat kötöttek, akkor ezek a fanatizmusok nem nyelték volna el az emberi agyak, szívek és életek annyi millióját. Kompromisszumra mindig legalább két nézetnek kell lépnie. Ha mindkét nézet képviselői meg vannak győződve igazukról, akkor a kompromisszum csak azzal a feltétellel lehetséges, ha mindkét fél hajlandó engedni egy „darabot“ a maga igazából. Ekkor felvetődik a kérdés: miként fest a két szubjektív igazság objektív megvilágításban? Melyik igazság a valódi, és melyik a feltételezett? Nem csupán szubjektív látszat mindkettő? Vagy: nem létezhet mindkét nézet egymással szemben egymást kizáró konfrontáció nélkül? Az életben ez hallatlanul bonyolult szokott lenni. Csak a leegyszerűsítő mo- nizmusok, totalitarizmusok, abszolutizmusok és más ilyen jellegű izmusok szeretnének mindent egyetlen kritérium közös nevezőjére hozni. Az embereknek már e miatt az egyszerű ok miatt sem lenne szabad ezekkel kompromisszumot kötni, ellenkezőleg, szükséges lenne, hogy nemcsak belső védelmi mechanizmust alakítsanak ki velük szemben, hanem elegendő társadalmi erőt is. Képesek lesznek erre valaha? Ott, ahol két személy, csoport vagy nézet kompromisszumra készül lépni, a helyzet az együttélés szempontjából normális. A kompromisszumra való készség tulajdonképpen az egyenlők találkozását jelenti. A kompromisszum a frusztrációval és a deklasszálással egyenlő abban az esetben, ha az egyik „partner“ diktálja a feltételeket s a másik „partner“ azokat köteles elfogadni. Ekkor a kompromisszum egyenlő a kapitulációval, a manipulálással, a vereséggel, még abban az esetben is, ha egy ilyen kikényszerített szolidaritás az elementáris életlehetőségnek vagy a túlélés lehetőségének a biztosítéka. Történelmi tragédiának számít, ha az államhatalommal szemben ilyen megalázó helyzetbe kerülnek a társadalmi élet alapvető egységei: a közgazdaság, a politika, a kultúra. Amikor ezeknek mindennapi működése nem egyéb, mint erőszak-kompromisszumok sorozata, vagyis valamennyi akciójukban több-kevesebb százalékban jelen van az igaz, a helyes, a progresszív, a hasznos stb. tudatos háttérbe szorítása. Bizonyára ilyen körülmények között is lehet verseket írni, képeket festeni, színházat csinálni, tudományos kutatást végezni, elvégezni a múlt, a jelen és jövendő egyes szeleteinek az analízisét. De mivel jelen van az emberi-társadalmi szabadság alapvető törvényeinek a megsértése, s minden cselekedet a központi cenzúra inkvizíciós kontrolljának van alávetve, az emberi értelem legtehetségesebb és legtalálékonyabb produktuma is valamilyen módon kisebbrendű - vagy
