Irodalmi Szemle, 1990
1990/1 - KRITIKA - 7X1X7: (Csanda Gábor, Hajtman Béla, Hizsnyai Zoltán, D. Kovács József, Cs. Liszka Györgyi, Berényi József, H. Tóth Ildikó — Cselényi László Kiegészítések Hérakleitoszhoz c. könyvéről)
remek sora sok okos embernek. 5. Végigolvasva megállapítottam, amit stilisztikatanárom oly sokat idézett Zsilka Tibor verselemző módszerével kapcsolatban: Kosztolányi valóban jobb költő Cselényinél. 6. És eszembe jutott, amit remekbe sikerült szemináriumi dolgozatok után szokott idézni a katedrán recetálö, értékelést váró hallgatónak: „Csak ennyi, csak ennyi, csak ennyi”; aztán síri csönd, megdermedt rémület, majd magasba futtatott hangsúllyal hozzátette: „De elég!”. 7. Én most a csönd után nem folytatnám ... Beréuyi József 1. A költő pontosan a tér közepén áll, körülötte gondosan kiválogatott könyvrakás, időnként kiemel egy könyvet, felüti, és a kiválasztott idézetet belekiáltja az előtte magasodó kőszikla oldalába. 2. A szavak, mondatok megtörnek a repedéseken, és visszaverődnek hozzám, az olvasóhoz, aki a költő mögött állok. 3. A megtört, szokatlan hangzás először zavar és visszataszít, de a kitartó költő polifón monológjából hirtelen megvilágosodik az ütköző párhuzamosság filozofikus értelme. 4. Több ez, mint a szó expresszivitásának játéka, ez az egy tőről fakadó problémák újra egymásratalálása. 5. Különböző korok, emberek gondolatainak összeházasítása, korszerűsítése. 6. Cselényi László kiegészítette önmagát Spinozával, Hegellel, Kirkegaarddal stb. 7. Az emberi nem örök küzdelmének ábrázolásában. H. Tóth Ildikó I. Az epheszoszi „homályos” bölcs még nem sejtette, hogy az ő híres „szkote- nosz”-ának ilyen komoly (mondhatni elszánt) versenytársa (már-már ellenlábasa) akad, aki az ő (olykor már frázisként ható) fragmentumait egy kaotikus gondo- latelegybe helyezi, s így nem kiegészít, értelmez vagy továbbgondol, hanem: ködösít. 2. A „homályos” mondandóját rejtegeti, a „ködös” rejtegetnivalóját mondja. 3. A káosz annak a begerjedt holofonnak a produktuma, melyet a „Hérakleitosz” varázsszó léptetett működésbe. 4. Az „előregyártott elemeket”, melyekből Cselényi László „műve” építkezik, a költőnek nem mindig sikerül újszerűen összeraknia, új effektussal felfrissítenie — tehát i.műve” nem konstruktív variáció, hanem mechanikus kompozíció. 5. Van azonban a kötetnek olyan írása is, amelyben az „összetevők” szerencsésebben — de nem véletlenszerűen — találkoznak, amikor is a metafora kohéziós ereje — „az ellentétesre csiszolt illik össze” szellemében — fogja össze az elemek sokféleségét, s ez korántsem „fikcionárius baleset”, hanem a konstruktív kontrapunkt relációja. 6. Ahhoz, hogy Cselényinek sikerüljön eggyé lényegítenie a számtalan és különböző forrásból származó elemet, egyetlenegy dolog szükségeltetik: az a bizonyos sokat emlegetett (és sehol sem kapható) PÖFF; enélkül a művet (vö.: „mit művelsz?”) mint egészet — még montázsként is — csak a „Hen panta einai” szellemében tudom elképzelni. 7. A szöveg torzított, módosított vagy eredeti formában: Hérakleitosz (5, 6), Esterházy Péter (4), Tony H. Salazzinl (3), Örkény István (6), Tholhidi Kató (5) gondolatait ÉS/VAGY kifejezéseit (is) tartalmazza.
