Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Monoszlóy Dezső: „Kóborló elődöm, Tinódi Sebestyén” (tanulmány)
Monoszlóy Dezső még olajat is önt a tűzre, amikor ars poeticájában nem átall ilyeneket hirdetni: Szeretnék lenni: nem mint az a bizonyos költő-nemzedék, mely rakva fekéllyel, gőggel és ganéjjal s mégis mindezeket szépséggé hazudja, frázisok falába istenülést mímel: Térdre törpe népek! s anyjával, istennel imádtatná magát. Szeretnék lenni: nem pástétom, fülemüle nyelv, kaviár kehes kritikusok kéjenckedő ínyén- de kenyér és bor a polgárnak, munkásnak, parasztnak szájában, aki megtörülve száját így sóhajtana: Áldott legyen Krisztus drága teste s vére... Szeretnék lenni: Költő, próféta, mint a fecske, pacsirta, magáról nem tudó, emberről nem tudó, kottáról nem tudó, könyvekről nem tudó, vetésről nem tudó, világról nem tudó, semmiről nem tudó, csak a dalolásról, mert egyebet nem tud. Hát ez ugyancsak szűkén mért költői krédó, túlságosan mellet kitáró, támadásra ingerlő. Mert ugyan kik is azok a kaviár-, pástétom-költők a túloldalon, kehes kiritkusok kéjenckedő ínyén megrakva fekéllyel, gőggel és ganéjjal? Talán Babits, Kosztolányi? Vagy Józsf Attila talán? Ő kevésbé, mert róla valóban kevesen tudnak. De még ezzel sem magyarázható olyan nagy költő kifakadása, teljes értetlensége, mint József Attiláé. Csakhát ő sem évtizedekkel a halála utáni megdicsőülés mennyországából írta ezeket a Mécset elsöprő sorokat, hanem az őt körülvevő teljes értetlenség homályából. Abból a homályból, amelyből még Németh László sem tud sokkal többet mondani, mint hogy van egy szép verse, a Mondd, mit érlel, amely megérdemelné, úgymond, hogy a magyar szegények új sága, ha volna ilyen, vezető helyen hozza. S akiről Makai Gusztáv jóval a halála után is legföljebb annyit állapít meg: újkeletű emlegetettségét elsősorban legendává szövődött tragikus élete és halála érlelte ki. Ennek tudatában, ha nem is elfogadható, de már érthető a belőle felszakadó kegyetlen gúny. Egyik oldalon a tömegek kedvence, aki még a szociális felháborodottság fegyverét is látszólag kicsavarta a kezéből, s most dervistáncot jár az őt ajnározó közönség előtt, a másik oldalon ő, a nagy költő, akit a tömegek egyáltalán nem ismernek. De hát hol marad a hazafiak, a konzervatívok, a kereszténypártiak falanxa, amely megálljt parancsolna a Nyugat körének és a baloldali támadásnak? Egyelőre ők is ódzkodnak. Szinte jól jön Mécsnek bal felől a támadás, ha nem jönne,
