Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Király Béla: Megfagyó prozódia; Távolodás (versek)
KIRÁLY BÉLA Megfagyó prozódia szülőfaludba—autóbusszal—a könyved elteszed— s amíg még bírod benzingőzszusszal—a kezed elveszed arcodról mit félig eltakartál —már állsz is a hóban-valamit akartál—nagyon—csak ezt tudod— hogy mit az elillant--mint a masina a hátad mögül--------itt hagyva téged a havon—s te szinte szédülsz e pőre vidék előtt-----mit kifosztott a zsongó délután-a virágzó dél—a szépreményű délelőtt-csak a szür- kület-ez a mindenkori-telepszik végleg a tájra s társa a szél—a fü- työrésző—ki itt hangoskodni mer—mintha várt volna rád szemedbe fújja: árva—csomagjaid hadrendbe állva várják a vezényszót: előre- a katona-kuffer is élesre töltve-már érzi a táj-hogy mítosz lehetett volna belőle—és rázkódnak az apróka házak -emberek híján- valami végső elszámolásra—„van lelke a dolgoknak“—ők kísértek ki az állomásra—amikor valaha egyszer innen elindultál—s a Nyárostető szeme elől végleg a messzibe fúltál—“ ki fia-borja ez itt“— rúg tomporon a hideg—valahol egy kutya felvonít-és elindulsz-csomagjaid vezére s a sötét sikátorral birokra kelsz-csikordul a hó lábaid alatt—kétoldalt reped a palánk............felbukkan a Hold -e túlvilági falánk- mire a z otthonias kútostorra lelsz-........az udvar tárgyai halkan körbeveszn ek-olyan vagy számukra itt—mint a kiváncsi kakascsőrben füstölgő szivarcsikk—a tyúkok bizony vacognának—ha volnának— de rég rég üres az ól........itt nincs állat sem ember........sem visszhang........kurjantasz és önmagadban ráfelelsz—végre valami zaj: csendet lincsel a kilincs—enged a rozsdás zár s nyikorogva mordul: „Itt senki sincs!“-— apád a múlt erdejében bolyong-fent a havasok alatt-anyád a nyomában görnyedez-viszi magával szavad-—belépsz-gyertyát lobbantasz a csöndre—közelgő éjszakára—„Holnap majd minden szép lesz, ahogy szeretted volna.“-mondod és a szádból gomolyog a pára.
