Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Bohumil Hrabal: Zsebcselek (Kérdező: Szigeti László)
Zsebcselek gis, hát irodalmilag Vítézslav Nezval a Boldogságláncolatban, de abban azért alkalmazta Freud fogalmait, mert ott voltak a szürrealisták. És ahol a szürrealisták megjelentek, ott a tudatalattiság is feltűnt, mondhatni főszerephez jutott. Mi tagadás, a tudatalatti is egyike az alapoknak, tehát játékosság; ez szerepel a Világ, amely illatozik című művében is, amit Karéi Teige, a poetizmus esztétája írt: a játék önfeledtsége. SZIGETI: És hogyan vélekedik e vonatkozásban Ladislav Klímáról? Közép-Európa nem ismeri őt, ezért örömmel venném, ha elmondaná, Ön szerint miért figyelemre méltó jelenség Klíma? HRABAL: A magyar és a lengyel olvasó, vagy inkább egyszerűen Közép-Európa számára irodalmi és filozófiai szempontból is bizonyára érdekesek lennének az első munkái. így például filozófiai írásai, a Vterina a večnost (Pillanat és örökkévalóság), azután a Nietzchéről és filozófiájáról szóló s azt a ludibrionizmus alapján módosító levélsorozata. íróként is tevékenykedett, megírta és az első köztársaságban kiadta a Slavná Nemesis (Dicső Nemezis) című könyvét és az Utrpení knížete Sternenhocha (Sternenhoch fejedelem szenvedései) című regényét. Már a mostani köztársaságban jelent meg tőle egy válogatás Vteŕiny večnosti (Az örökkévalóság pillanatai) címen, Josef Zumr úr, a filozófia doktora összeállításában és elég jelentős terjedelemben. Csodák csodája, de most, a szocialista államban megjelentek tőle olyan szövegek is, amelyek kinyomtatását a polgári társadalom elutasította, senki sem akarta magára vállalni, ahogy Klíma lemerül a mélybe, az erotika és az obszcenitás mélységeibe, miközben mindezt hatalmas filozófiai töltéssel ellensúlyozza... Nyugat-Németországban néhány évvel ezelőtt megjelent az Utrpení knížete Sternenhocha, Jiŕí Kolár illusztrációival, mostanában azonban Párizsban is kiadták Klíma válogatott műveit. Akár egy időzített bomba, ezt írta róla szuperlatívuszokban a kritika, úgyhogy Párizs fokozatosan fölfedezi Közép-Európát. SZIGETI: Mit jelent Önnek Klíma? HRABAL: Hát, számomra ő már természetes, magától értetődő. Óriási egyéniség volt. Ugyanolyan alak volt, mint Hašek. SZIGETI: Nem egészen értem... HRABAL: Hogy annak az embernek milyen elképesztő kalandjai voltak! Az élete egyetlen hatalmas kaland, ő maga egy szeszkazán, aki jómódú volt, de mindenét elverte, akárcsak Baudelaire, húszéves koráig, egyszóval fiatal korában mindenét eltékozolta. Ez Klíma... SZIGETI: Nem egészen értem, mi hát az oka, hogy a magyarok Hašekot ismerik, Klímáról pedig semmit sem tudnak! HRABAL: Hát ez érdekes, valóban érdekes. Ugyanis Hašek proletár volt, az ő expresszív módszere, expresszív realizmusa azonnal magával ragad, míg Klímába bele kell mélyednie az embernek. Klíma nyitja legalábbis egy szimbólum pontos megértése, a stílusa meg inkább szépirodalmi. Csakhogy vigyázat, helyenként igen-igen megsebzi az embert. Klíma az én bajnokom, nálam ő az első... SZIGETI: Hogy értsem azt, hogy megsebez? HRABAL: Röviden szólva, olyan dolgokról ír, amelyeket obszcénnek tartunk, de tudjuk, hogy léteznek. Klíma az obszcenitás királya, meg a persziflázsé. Bílá
