Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Bohumil Hrabal: Zsebcselek (Kérdező: Szigeti László)
Bohumil Hrabal reke, mit tehet? Nincs más, mint fölakasztja magát vagy ír. Az írás nemcsak az unalom ellen védelmez, hanem valamiként a búskomorságból is kigyógyítja magát vele az ember, végső soron pedig kedves is az, amikor kijön egy könyv, de ha nincsen az embernek gyereke, mi a csudát csináljon? Folytatja az írást, hogy kigyógyuljon a szorongásból, meg az elhagyatottságból. De mivel a gyerekek is becsúsznak a szorongás meg az elhagyatottság odújába, én mégiscsak írnék nekik. Igen, megírnám azt a könyvet, de a nagy gyerekeknek írnám, azoknak a gyerekeknek, akik a felnőtt emberekben lakoznak. Nézze! Alighanem mérhetetlenül nehéz lesz a gyerekeknek való írás. Mondhatnánk, hogy nálunk az eminens gyermekíró Franta Hrubín volt. Ha őt olvasom, kétségbe ejt, mennyire értett hozzá az a Franta. Elsősorban nagy gyerek volt maga is, és azt hiszem, hogy én ilyen gyermek nem vagyok, én inkább egy rossz gyerek vagyok, én vagyok az a bizonyos... Vagy tudja, ha pénzről van szó, olykor magam is számolgatok. Ha az embernek gyermekei vannak, meg családja van, pénz kell a dologhoz. Tudja, ha mondjuk abban az esetben is tudnék írni, de, mondjuk, születne négy gyermekem, és az egyik zongorát akarna, a másik motorkerékpárt, amaz meg mit tudom én mit, akkor nekem igyekeznem kellene, s én igyekeznék is a gyermekeimért. De miért írjak a gyerekeknek, ha egyszer magamnak írok? Én vagyok az első. Megengedhetem magamnak ezt a fényűzést. Erre tanított Baudelaire, Rimbaud, akik számomra utolérhetetlenek. Maguknak írtak. Mondjuk, Baudelaire gazdag volt, s az utóbbi húsz évben magam is gazdag vagyok. Úgyhogy megengedhetem magamnak a fényűzést, tehát azt, hogy most valósítsam meg, amiről fiatalon álmodoztam. Fölszabadult prózát írni, amilyet nagyjaim írtak, amilyet Rimbaud írt, stílszerűt, a pokolból, amilyet Kafka doktor írt, nemde- bár? Ő is azért írt, hogy bizonyos értelemben hegesedjék, nála is a fényűzés volt a dolog, úgy írt, mintha gyógyítaná magát. Félelmes tüdőbaja volt - szövegeit sorakoztatta föl ellene. Az a gyanúm, hogy Schopenhauer is öngyógyító szándékkal írt. Amikor jogot tanultam és Fischer professzor adta elő Schopenhauer filozófiáját, engem voltaképpen egy éve érdekelt Schopenhauer, mert olvasni kezdtem Kantot, s ott az előszóban az állt, hogy Kant folytatója bizonyos vonatkozásban Schopenhauer. Nos, hallgatni kezdtem az előadásokat, fölhajtottam a könyveket, meg kellett tanulnom németül. Képzelje, a jogi karral szemben állt egy könyvesbolt, Prága bombázásakor eltűnt, s abban a könyvesboltban vásároltam öt kötetet, csupa Schopenhauert, Die Welt als Wille und Vorstellung, fekete kötésük volt, kommentárokkal, szakadozottan, lapszéleiken ismeretlenek fir- kantásai. A kézírás alapján megállapítottam, hogy Ladislav Klíma könyvtárából jöttek, ő kitűnően ismerte Schopenhauert. Nos, érthetően jól jött nekem Schopenhauer, mert akkortájt Nymburkban éltem, végtelen sétákra indultam, szerettem úszni, fölolvadtam a természetben, az a Nymburk valóban olyan csodálatos város volt nekem, megállt benne az idő és Schopenhauer ezt beszélte el a filozófiájában. Nála a visszahúzódás művészete Platóntól eredt, átkutatta az indiai filozófiát... A törekvéstelen törekvés, a Tam tvam asi, az Ez vagy te, a misztika művészete. Tudja, egy fiatalember, aki nem tudott tanulni, éjszakai sétáiból a sötét sörgyáron át a kertbe meg a csillagokba bámulásából a tudatalattijával már ismerte mindezeket a dolgokat. Azért nem tudtam tanulni, mert amikor alkonyult, és fölragyogott az első csillag, én lassan beleszivárogtam, s ez fölül-
