Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Böszörményi János: Előítéletek helyett (Újabb adalékok a földrajzi nevek eredetvilágához)
Előítéletek helyett magyar“ megjelölést vonatkoztatják - földrajzilag sem felföldi területen, hanem legalább hét-nyolc (Csallóköz, Mátyusföld, Zobor-vidék, Garam mente, Ipoly mente, Medvesalja, Gömör, Hegyköz, Bodrogköz) néven ismert, elsősorban síksági jellegű térségben él. Ugyanakkor az egykori Felső-Magyarország, tehát a tulajdonképpeni Felvidék területén mindig is csak szórványmagyarság élt, így ez a névátvitel már csak ezért sem helyénvaló, nem beszélve arról, hogy az e térségen belüli történelmi tájneveket így használaton kívül helyezi. A Felvidék, felvidéki megjelölés meghonosodását mi sem bizonyítja jobban - pontatlansága, létjogosultságának vitathatósága ellenére is -, mint az a tény, hogy használata már az irodalmi alkotásokban is természetes jelenség, s ennek legújabb példája a nyelvhasználatát és szerkezeti tagoltságát, újszerűségét tekintve is irodalmi remekműnek tartott Görgey Gábor-regény, a Volt egyszer egy Felvidéki Bár a szerző - olykor ellentmondásosan - egy szűkebb térségre. Sárosra, Szepességre vonatkoztatja a Felvidék megjelölést, amikor az e területen élő magyarság hányatott sorsát ecseteli, az egész térségre alkalmazza, így tá- gabb értelemben használja. Az a tény viszont, hogy ebben a földrajzi térségben vannak olyan kisebb, egyik meglévő tájegységhez sem sorolható vidékek, amelyeknek mindmáig még csak tájnevük sincs, helyénvalóvá teszi - a térség egységes értelmezése miatt - a névátvitelnek tekinthető „névadást“, úgy, miként a „lápi ember is hegynek nevezi a mocsár száraz földszigeteit“ csakúgy, mint a síksági szőlőművelő, aki szintén a „hegy“-re megy, ha a borházhoz, pincéhez, hajlokhoz indul. A nevesincs tájak és vidékek meghatározása gyakran csak igen bonyolult - éppen ezért sohasem pontos - körülírással lehetséges, miként azt Gál Sándor azt jobb híján a Búcsról szóló monográfiájában is tette: „Búcs (...) tehát nem a Csallóközben, hanem a Mátyusföld legdélibb, Dunára futó szélén fekszik“8, jóllehet ennek a Zsitva és a Garam közötti Duna menti sávnak a térsége nem sorolható a szerző által megjelölt tájegységbe, mert ennek a „névtelen tájnak“ valaha is csak legfeljebb a „felső Esztergom megye“ volt a közigazgatási hovatartozására utaló meghatározása. A „Felvidék" elnevezés helyénvaló vagy éppenséggel „manipulált“ használata - az ana- lógiai példa kedvéért - felvetheti az „Erdély" megjelölés jogosultságát is, hiszen például a Részek (Partium) néven ismert mintegy féltucatnyi tájegység (Hegyköz, Szilágyság, Érmellék stb.) csak a 17-18. században került politikailag az akkor önálló Erdélyhez, míg az Alföld egy keleti sávja csak Trianon után vált a Romániához csatolt Erdély részévé,9 ma már mégis elfogadott, hogy a szilágyságit és a székelyföldit egyként erdélyinek nevezzük, így hovatovább a csallóközi és a gömöri tájak magyar vonatkozású közös megnevezése nemcsak elfogadható, hanem ma már helyesnek is tekintehtő. De egyébként is a térségek és vidékek, sőt a tájegységek elnevezésének tudományos magyarázata még a szakiroda- lomban sem eléggé egyértelműen tisztázódott,11' ugyanakkor azonban az államközi elrendeződések változásai indokolttá tehetik, névátvitellel, vagy egy tágabb értelmezéssel (Felvidék, Erdély) az új elnevezések, értelmezések létrejöttét anélkül, hogy azt manipulált nyelvi jelenségnek kellene tartanunk. A földrajzi nevek eredete, értelmezése iránt az érdeklődés általános, ugyanakkor a vizsgálódásokat nehezíti, hogy e tárgykörben összefoglaló jellegű tudományos mű még nem látott napvilágot, hiszen A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára is csak a magyar szókészletnek a köznévi elemeit dolgozza fel, így abban a magyar tulajdonnevek, tehát a hely- és személynevek nem szerepelnek annak ellenére, hogy „a régi magyar köznevek jelentős része korai nyelvemlékeinkben hely- és személynévként forudul elő“.11 Annál örvendetesebb, hogy a Madách Könyvkiadó felismerése folytán megindulni látszik az egyes települések történetét feldolgozó monográfiák, sőt a nagyobb tájegységekről írott összefoglaló jellegű művek kiadása, s bennük igen fontos helyet foglalnak el a névfejtések is.
