Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Móser Zoltán: Várkörjárás (Mészöly Miklósnak, visszaolvasásként)
Móser Zoltán Egy másik ráolvasásos szövegét, amelyet Ponikenus János prédikátor írt le levelében, eredetileg szlovákul, így szól: „Isten segíts! Isten segíts, te felhőcske! Isten segíts, te felhőcske! Adj, Isten egészséget Báthory Erzsébetnek. Küldj, küldj te felhőcske kilencvenkilenc macskát, ezt parancsolom én néked, ki a macskák főura vagy, hogy parancsolj azoknak és őket egybegyűjtsd. bárhol legyenek is, akár a hegyeken túl, akár a vizeken túl, hogy jöjjön ezen kilencvenkilenc macska és hogy menjenek szerte és Mátyás király szívét harapják, valamint Czirá- ky Mózes szívét is, és a nádor szívét, úgyszintén a vörös Megyeri szívét rongálják szét, nehogy Báthory Erzsébetnek bántalma legyen! Szentháromság, végezd így el!“ (fordulás) Honnan ez a kilencvenkilenc macska? Abból a mítoszi korból - vagyis ezen korra visszamenő hagyományból ahonnan a hetvenhét fájdalom, s az ezek elleni bájoló imádságok, amelyeket ugyancsak a Vág mentén, Semptén jegyzett le a prédikátor, Bornemisza Péter uram az 1500-as évek második felében. (Könyve, amelyből idézünk, 1578 pünkösdje táján készült.) AZKINEK FEJÉT MEGMENTENÉ, HOGY NE FÁJJON „Nemes asszonyom Boldog Anya. beméne szent templomba, leüleplék az ő áldott aranyos szent székibe, az ő áldott szent fejét megesé fenye füst csúz, fenye füst kelevény, lefüggeszté az ő áldott szent fejét rajta, szent kedve könyörödék, szent szine szomoro- dék. Azt látá az ő áldott szent Fia, monda: óh, én szent Anyám, mire szent fejed lefüg- gesztöd, szent kedved megkönyörödett, szent színod megszomorodott? Hogy azt hallja asszonyunk Mária monda: óh, én áldott szent Fiam, hogy ne szomorodjék az én áldott szent színem, hogy ne függesszem az én áldott szent fejemet, hogy ne könyörödjem meg az én áldott szent színemben. Az én áldott szent fejemet megesé fenye füst, csúz, fenye füst kelevény, hetvenhét fájdalom befogta száz tetememet. Hogy azt hallá áldott Urunk Isten: Ne ijedj, én szent anyám Mária, ím én megszorítom az én aranyas kendetlen keszkenőmmel az te áldott szent fejedet, belőle kifusson fenye füst csúz, fenye füst kelevény, benne meg nem maradhasson hetvenhét fájdalom az te száz tetemedben. Áldott Urunk Isten hatalmából, meg nem maradhatának hetvenhétféle fenye füst csúz. Ez mai dicsőséges napon én is megszorítottam az embernek fejét, ez kenetlen keszkenővel, bűnös szájamból szent igéket reá mondottam: Ne ijedjél, szent Anyám Mária, én vagyok mindennél nagyobb orvos, te vagy mindennél nagyobb bájos.“ Miért írattak ezek? - teszi fel a kérdést Bornemisza Péter, miután nyolc, ördöngös praktikának tartott bájoló imádságot „előszámolt". Rövid válasza: „Ezeket azért írtam: hogy értsed mi legyen az bájolás, és azon igékből vödd eszedbe, hogy ördög találványa, mely ördögét az írad hazugnak és gyilkosnak mond: íme, ezek is merő hazugságok: sőt a mi urunk Jézus Krisztusnak, az szűz Máriának, az apostoloknak káromlási. kikre bolond dolgokat költött, mint ültek aranyas székbe, mint találtak elő hetvenhét csúzt, kelevényt, hasfájást, azokkal mint szóltak, azokat mint küldték tengerbe, az szamárt is szentnek nevezi: és több ezer hazugságra tanítja az szegény bolond emberi nemzetet. Óh, ki nyomorult volna az ördög miatt az ember, ha szabádítója nem volna.“ Ha szabadítója nem volna!... És ha volna? Válasz helyett inkább következzék a (folytatás vége) Az emlékeket legtöbbször könnyen és pontosan föl tudom idézni, hála a negatívoknak, amelyek a nem folytathatót folyamatossá teszik, jóllehet a két milliméteres elválasztás he
