Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Hajtman Béla: A Lusta porban vájkálva (Vajkai Miklós: Lusta por)
A Lusta porban vájkálva Az első két kötetéhez tematikailag is szorosan kapcsolódó Lusta por szerzője prózairodalmunk kibontakozó tehetségeként indult. A Másnapos város expresszivitásával, szürrea- lisztikus képiségével, fojtott dinamizmusával egyedülálló prózaszegény, jobbára szociografikus ihletésű, riportszerű, agyonkesergett kisebbségi sors szajkózta irodalmunkban. Egyedülálló nyelvi fordulataival, szabadversszerű lírai szövegkompozíciójával Vajkai harmadik elbeszéléskötete is. A félelem vezérelte, szorongó sorsukba kényszerűen belenyugvó, sínylődő, sivár falvakban, városokban tengődő, a kiúttalanság posványába jutott, agyon- technokratizált kisemberek (majdnem azt mondom, regényét) leírását tartja kezében az olvasó. A kötet műfaját óhatatlanul is megkérdőjelezném. Hiszen a kötetben szereplők, a helynevek (Gúnyárd megye, Illény község, Pressvár) nemcsak a Lusta porban, hanem a Veszteglőkben is többször ismétlődnek. A kötet címadó elbeszélése, a többi elbeszéléssel párhuzamban, tematikailag atmoszférikus egységben áll - regényszerű. A társadalmi-pszichikai realitáson túl Vajkai hőseit szorongó, reménykedésbe belefáradt kafkai elidegenítettekké formálja sztoikusán tragikus világunkban. A várost ellepő, „macskák pancsikolta bokáig érő por" a lelkeket is befedi. A külső (felszínes) struktúra - a sivár,'kietlen környezet - párhuzamosan végigvonul a mélystruktúrával: a önmagukba fásult, keserű sorsukba beletörődő siránkozók sorsának ábrázolásával. A lélegzetvételre tagoltság szinte köszvényes hörgésekbe fullad. Már csak az emlékezés által - a húszas évek nosztalgiája remegést szüntető kábulatában s a mámorí- tó italok szülte révületben - tisztulnak meg a testet-lelket beszennyező portól. A por mint szimbólum az elbeszélés legfőbb stílushordozója. A túlhangsúlyozott szennylecsapódás és a rímelő hangutánzó szópárok kacéran gunyorossá váltják a cselekményt. „Tíz éve a Gyár, a lepárlóberendezések, a fene nagy környezetvédelmi Harc. parkosítunk, parkosítgatunk. a növényzet a gyárudvaron, hát, az is valami, megyek oda, érintem a fákat, a leveleket, még csak nyár dereka van, július tizedike, július tizenegy, tizenkettő, de Örvösgúnyárdon már beléptünk az őszbe...“ (23. old.) Hoppá, hoppá! Cselekmény. Tulajdonképpen nincs is. Volt. Az agyak forgataga visszaemlékezésekben, az álmokban, a sejtelmes történetek összegubancolta múltban funkcionál. A jelen lusta pora cselekvőképtelenekké, és annak masszája a technokrata világ néma szemlélőivé, közömbös önpusztítóivá degradálja a szereplőket. Vajkai módszerében megtalálható az ún. „egzisztenciális" mozzanat, amely az író sorsát és alkotómunkáját meghatározza: a „situation limite“ élménye.a félelem, a magány, az el- veszettség, a zaklatottság, a halál, az abszurditás, a létbizonytalanság élménye, vagyis olyan mozzanatok, amelyekről végül kiderül, hogy nem is annyira „egzisztenciális", mint inkább szociológiai és pszichológiai tényezők meghatározta összetett tudatállapotok. Az élet árában a kifejezetten szubjektív pszichikai mozzanatok nagyon könnyen kimutathatók. Az író az olvasó elé vetíti lelki mechanizmusait. Önéletrajzi hitelességgel felfedi.
