Irodalmi Szemle, 1990

1990/6 - Berényi József : A legitimizmus regénye (Rácz Olivér: Vasszegekkel veretel)

A legitimizmus regénye

tes vonások egymásra hajigálásából áll.“) A választ Goerge Santayna fogalmazta meg. Véleménye szerint a műalkotásnak nemcsak anyaga és formája, hanem ún. asszociációs szférája is sugároz esztétikai hatást. Mi is ez az asszociációs szféra? Életünk során különböző dolgokkal kerülünk kapcsolatba. Ezek közül a többség egyáltalán nem váltott ki bennünk direkt módon szépélményt. De idővel a dolgokat titokzatos szféra kezdi körüllebegni, az emlékezés szférája. És ez a szféra varázsolja széppé bennünk az egyébként megjelenésre közömbös vagy visszataszító dolgokat. Az emlékezés szférájának megcélzása műalkotás által normális és szokványos dolog. Csakhogy nem mindig sikerül az említett szépélményt elővarázsolnia. Nézzük, mikor is marad el a szépélmény. Először is. ha olyan dolgok jelennek meg tudatunkban, melyeknek emlékképei teljesen elmosódtak. Másodszor, ha az emlékképek túlzottan élesek, túlságosan magukra vonják a figyelmet, s az őket felidéző dolgoktól elszakadva önálló életet élnek. így túlságosan erős fénybe kerülve elvesztik a titokzatosság, az expresszivitás szféráját. Visszatérve a regénybeli példákra, a szereplők viselkedését a történelem viharaiban éppen ez az „élesség" jellemzi, kötelezően az adott ideológia szerint, miáltal a regény programszerűvé válik, elveszti emberi jellegét - ezzel varázsát is. A történelmi fogalmakkal ugyanez a helyzet, erőltetettek, klisészerűek, túlzottan önálló életet élnek, a szerző nem építi be őket a kontextusba.

E rövid kitérő után folytassuk a könyv bemutatását. Mint azt már említettük, R. O. sti- láris megoldásai sem állnak mindig a helyzet magaslatán. Rigárszky bácsi esetéhez hasonlóan emeljünk ki most egy monológot. A beszélő egy „pincér - tizennyolc-húsz éves nyurga kamasz, az arca pattanásos, a szeme alja karikás - mereven, barátságtalanul várakozott.. s amit kérdezett, inkább zord faggatásnak, szigorú vallatásnak" hat: „A sakál napját olvastam... Csudi ciki volt. Meg a Titanic pusztulását is olvastam. Meg aztat is láttam, a moziban. Az is csuda cikis volt. Meg a - tessék várni: cé-vel kezdődik... Megvan: a

Caszandra ekszpresszet az Omar Seriffel"

......állati cikis film volt"......az Omar Seriff kikaraté

zta azt a fals muksit, mert ő már a legelső pillanattól tudta, link stósz az egész, és...“ Véleményem szerint így. ilyen zsargonban legfeljebb egy 15-16 éves butuska lány beszél, aki belekeveredik egy tőle idegen társaságba, és feltűnési mániájával nem tud mit kezdeni. De egy zord, barátságtalan 18-20 éves pincér?!

A második rész, A töretlen nemzedék reményteljesen kezdődik. Teca. egy szerelmi háromszög, sőt sokszög központja, jellegzetes közép-európaiként (főleg a gyengébb nemre jellemzően), a személyiség autonómiájának fittyet hányva, hoszú ideje nem látott szeretője előtt azonnal kitárja múltjának legkeserűbb emlékét: sikertelen házasságát. Jó, hatásos epizódként épül be a regénybe kis régiónk lakosainak ez az elgondolkodtató jellemzője. Pákh tiltakozása ellenére, „Ne mondd el“, Teca szinte gondolkozás nélkül „meztelenre vetkőzteti” magát, megalázza volt férjét, zavarba hozva ezzel látogatóit, az olvasót, mindenkit, egyedül önmagát nem. Ez a kitárulkozás nálunk természetes, sőt szükségszerű egy barátság vagy egy szerelem létrehozása során. Csakhogy ezzel nemcsak a (már említett) saját személyiségének autonómiáját nem veszi semmibe, hanem a két látogatójáét sem. Pákh tiltakozását buzdításnak veszi.

Mielőtt azonban elmerülhetnénk e sikeresen megformált kis epizódban, máris kiábrándít bennünket az a csöpögős gyűlölet, amellyel Teca a volt férjéről beszél, s amely az olvasó erkölcsi tűrőképességének határait súrolja. Majd következik egy újabb történelmi esemény. 1956 Magyarországa, az igazságot osztogató szovjet megszálló második megjelenítése, természetesen árnyalt kölcsönhatások felemlítésével - de elemzés, fejtegetés nélkül. Ezen is túlhaladva elérkezünk lassan a könyv születésének fő kiindulópontjához, i 1968-hoz. Hogy milyen értékelést fogunk valójában kapni, az az első két fejezet után nem lehet különösebb rejtély, de még a legutolsó reményt is eloszlatja Pákh bevezető gondolatmenete a főiskolásokról, akik - valamikor 1968 előtt - „Fasiszta dalokat bömbölnek", s „olyan kérdéseket feszegetnek", amelyeket fasiszta felnőttektől hallhattak, továbbá vezetőjükké volt nyilast jelölnek. Majd a Vos szegekkel veretül című részben beindul a tulaj-