Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Haraszti Mária: „Csakis a megszenvedett szónak van hatalma” Vendégünk: Tamás Menyhért
Haraszti Mária A Holtágat hagytam a végére, bár ez jelent meg másodikként. Ám én ezt tartom a kezdő regénynek, amelyet meg kellett írni ahhoz, hogy a többit útjára indíthassa Tamás Menyhért. Az elmúlt esztendőben újabb két könyve jelent meg. • Engedje meg, hogy ezekről ne magam szóljak. A Forradásokról így ír Rónay László: „A szereplőket, akik Kozma Márton gondolataiban életre kelnek, jól ismerjük Tamás Menyhért korábbi regényeiből, abból a folyamatból, amely a Vigyázó madárral vette kezdetét... Míg azonban korábbi alkotásaiban a történelem menetének ábrázolására tette a hangsúlyt, itt egy még nehezebb írói feladatot vállalt, hiszen hőse beszűkülő tudatvilágában, egy-két pontra redukált életterében kell megtalálnia a választ egy egyetemes kérdésre, melyet manapság sokan megfogalmaznak: hol, mikor rontottuk el... Megszoktuk már, hogy Tamás Menyhért regényei a mai magyar prózaírás egészen egyéni változatát képviselik: bennük éppoly fontos a sűrítés, a nyelv költőisége, mint a sorsok gondos vizsgálata. Épp az anyag sűrűségével érezteti az élet gazdagságát, a gyakori elhallgatásokkal pedig azt a végtelenül gazdag mögöttes tartományt, melyet a lét jelent. Ebben a művében is legjobb erényeit mozgósítja, s ezek révén sikerül egyfajta választ adnia - átélt és művészi választ - napjaink legégetőbb és legfájdalmasabb kérdéseire.“ A Szent Anna-tó regéjét Pécsi György méltatta a Tiszatájban: „A regény egyetlen óriási levegővétellel elmondott történet: a tragédia fölfutó és alászálló futama. Történet, itt mindent a tett, az akció, a cselekedet fogalmaz meg. A regény színpadszerű, drámaszerű, balladaszerű mű. Lényegében mindent abból tudunk meg, ami a szemünk láttára történik, ami előttünk elhangzik, mint nézők, hallgatók előtt. Alig-alig találunk a könyvben leírást, jellemzést, értelmezést, az is vázlatos, mintegy utasítás, jelzés csupán. Elsőrendű szerepük a párbeszédeknek és a monológoknak, belső monológoknak van. Amit a múltról, vagy a máshol zajló eseményekről megtudhatunk, az is a beszédek különböző formáiból derül ki. A belső monológok egy jelentős része például úgy funkcionál, ahogy a régi drámákban a »félre« mondások, informáló célzattal. Történelmi realitásból és kultikus hagyományból építkezik a regény, s ennek megfelelően a kettősség a párbeszédek, monológok milyenségében is megfogalmazódik. A valószerűtlenség, színpadiasság, balladisztikusság nemcsak a csodás elemekben jelenik meg, hanem a párbeszédekben is... Számunkra, a huszadik század végét, az elidegenedést megélt emberek számára a regényt szervező motívumok inkább jelképeknek, szimbólumoknak tűnnek, holott ezek az archaikus gondolkodásban éppúgy létező realitások, mint a kézbe fogható dolgok. A regény azt az archaikus, némiképp történelem előtti teljes világérzékelést idézi föl, amikor az égi és a földi világ még együtt alkotott egészet. Nem szimbolikusan, valóságosan. A regény tágabban értelmezett hagyományvilágában a népi katolicizmus és a pogány magyar hiedelemvilág jelenik meg érzékletesen.“- Hogy született az első könyv, a Vigyázó madár? • A tudatos alkotófolyamatot már-márcáfolóan, elnyújtott ihletben, egyszerre szakadt ki belőlem. Persze ezt a háromhónapos kiszakadást több esztendős készülődés, vajúdás előzte meg. Amiről eddig alig beszéltem: az igazi ösztökélést Martin du Gard-tól kaptam. És nem is a szépprózájától. Van egy kis könyvecskéje. Önéletrajzi és irodalmi emlékek a címe. Martin du Gard műhelytitkai hihetetlen erővel hatottak rám, vezettek a prózaírás titkaira...- Ön Bukovinában született, gyerekkorát Tolna megyében töltötte. Melyiket tartja szülőföldjének? • Bukovinát jussul kaptam, Tolna megyét a szükség ajándékaként... A szülőföldemet csak álmomban láttam, nevelő tájam mindennap velem van. Nagy hasonlóság lehet köztük, ha egymást pótolni tudják, a tolnai dombok minduntalan Bukovinát idézik, a visszalopott álmok pedig Tolnát éreztetik... Egyesztendős voltam, amikor az elsőt otthagytam. Idegvégződéseim mégis őrzik. Képzelgő gondolatok? Aligha. Egyre inkább az a meggyőződésem: ahogy lehet álmot örökölni, idegvégződést, szorongást is örökölhet az ember. És
