Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Rácz Olivér: Urak, a Bois de Boulogne-ban (elbeszélés)
Urak. a Bois de Boulogne-ban ccst kellett volna produkálnunk - közismert volt, hogy erősen a fogához veri a garast. Az a hír járta felőle, hogy ha tudna, akkor sem ütne kilencet, nehogy áldomást kelljen fizetnie. Pedig lett volna miből: a kovácsmesteri fizetésén kívül három kültelki házának mintegy tizenhat lakója guberálta le neki minden hónap elsején a lakbért. Hát ezért búbozott meg Lovász. De neki is igaza volt: elhamarkodtam a dolgot. Mások is elhamarkodták a dolgot, mert néhány évvel később kitört a második világháború. Mi csak a szüléinktől tudtuk, hogy a második: a mi számunkra az első volt - valószínűnek látszik, hogy minden nemzedéknek megvan a maga külön háborúja -, de az anyám meg Tekés anyja meg a Lovász mamája és Rigárszky bácsiék és mind a többiek már „végigcsináltak“ egy világháborút, és nem voltak szép emlékeik róla. A Rogozsán kocsmában elnémult a tekebábuk tánca. A vásártéren sem kocogtak körbe Stern néni falovacskái. Stern nénit később gázba vitték. Lovászt sem láttam többé, ott maradt a Don-kanyarban; a menybéli fapacik táncolják körül minden léptét. Tekéssel a háború után mintegy tíz évvel találkoztam össze, merő véletlenség- ből. De nem a Kis Pipában, sem a Tizenkét Apostoloknál. Franciaországban találkoztam össze vele, ott is a párizsi Bois de Boulogne-ban. Nyár volt, nagyon meleg volt aznap, és én kóborlásom közben megszomjaztam, betértem hát egy kis nyári vendéglőbe. A tulaj, jó francia szokás szerint, éppen az asztalok között sétált, jobbra-balra köszöngetett a vendégeknek, egyes asztaloknál, bizonyára a törzsvendégek asztalainál, megállt, egy-egy pillanatra. Mosoly, kézfogás, néhol néhány nyájas mondat, rövid beszélgetés. Aztán az én asztalom felé is bólintott egy kurtát. Aztán tátva maradt a szája. Aztán széttárta a karját. Aztán hozzám rohant, a nyakamba borult. Aztán, még egyre tátott szájjal, lepottyantotta magát a velem szemben álló üres székre. Én csak akkor értem rá, hogy eltátsam a számat, s nyomban utána, elképedve, boldogan felülvöltsek:-Tekés!!! Tekés, könnyű, világosszürke ruhában, fehér ingben, divatos nyakkendővel. Na jó, de ehhez ismerni kell az előzményeket. Amikor az a bizonyos, számunkra első, a köztudatban a kettes számmal ellátott világháború kitört, természetesen Tekésnek is be kellett vonulnia. Tekés egy ideig mérlegelte a helyzetet - akkor már erősen bűzlött a dolog; akkor már túl voltunk a Don-kanyaron, sőt a sztálingrádi katlanon és a kurszki forntáttöré- sen is, és a nácik vadul toborozták a megszállott országokban a Volksdeutscho- kat. Tekés, csalhatatlan ösztönének engedelmeskedve, remek mánta-német tudását fitogtatva, jelentkezett Volksdeutschnak és beállt a náci hadseregbe.- Egészen hülye vagy, te féleszű?! - üvöltötte a képébe, magából kikelve Kleinjenci, amikor Tekés közölte vele immár megmásíthatatlan elhatározását. Kleinjenci megtehette, hogy lehülyézze Tekést; állati jó haverok voltak, mert Tekés mamája Kleinjenci papájának a dugógyárában dolgozott. (A Kleinék dugógyára mellett álló épületben a Goldberg Bor- és Pezsgőüzem működött, utána közvetlen sorrendben a sörgyár melléképületei következtek: a sörgyárnak
