Irodalmi Szemle, 1990

1990/5 - Dušan Mitana: Karácsonyi út (elbeszélés)

Karácsonyi út

zetett ugyan egy ajtó valami keskeny, magas helyiségbe, de itt csak zuhanyozó volt. Úgy nézett ki, mint egy magángázkamra. És a másik oldalról is nyílt ide egy ajtó; közös zuhanyozóm volt a szomszéd szaba lakójával, ha lakott ott egyáltalán valaki. Megpróbáltam kinyitni, zárva volt és mögötte csönd.- A fürdésnek lőttek - mondtam hangosan, és ez segített.

Levetkőztem, levettem a cipőm és kicsomagoltam. Aztán tüsszentettem, és

eszembe jutott a tea. Felhívtam a portát, borzasztóan sok és borzasztóan forró teát rendeltem, fél liter rummal. Acylpirinem volt. Hogy vizelnem kellett, szintén a megfázás jelének tekintettem. A berendezéshez klozett nem tartozott, hát a mosdótálba pisáltam, mint valaha régen, az Egyhangúság című elbeszélésemben. A portásnő hangja most lényegesen kellemesebben csengett, ezért elnézést kértem tőle a krimiért.- Nem számít - mondta. - Hiszen én csak egy portásnő vagyok.

Bosszantott, hogy semmi sértődöttség nem volt a hangjában. Újra magára öltötte a buta fölényességet.- Lent még nem tudtam, hogy nincs a szobámban fürdőkád - mondtam. - Akkor tapasztalta volna igazán, milyen goromba vagyok.- Ahogy parancsolja - mondta. - Tea és rum. Éz minden.- Pillanat. Még szeretném megkérdezni, hol van a vécé.- A lépcsőház mellett, első ajtó - mondta.

Már majdnem letettem a kagylót, megköszönve a beszélgetést, mikor beugrott még egy kérdés. - Nem kérdezett felőlem senki?- Nem.

Letettem a kagylót.

17 óra 40 perc volt.

Kiraktam az asztalra a leveleket meg a táviratot. 108-as szoba, 19 00-kor. Maradt még egy és negyed órám. Ki tudja, mit szólna Stano a módhoz, ahogyan a postáját intézem. Biztos jót derül majd rajtam, ha megtudja. Rágyújtottam.

Kopogtattak. A portásnő volt, teli tálcával.- Köszönöm - mondtam. - A személyzet már ünnepel?- Meddig óhajt maradni?- Azt hiszem, forró teát rendeltem.- Hiszen forró volt - mondta sértődötten.- Ahá. Útközben kihűlt. Elfelejtettem, hogy nem működik a lift.- Óhajt még valamit?- Egyelőre nem. Majd ha zuhanyoztam.- Hát akkor megyek - sarkon fordult, és elindult kifelé, hatalmas, hullámzó fenekével.

Megittam a langyos teát; legalább a rum felhevített. Levetkőztem, és bebújtam a gázkamrába.

A forró zuhany eltompított. Negyed hét volt. Ledőltem az ágyra, hogy kicsit pihenjek.

Nem gondoltam, hogy ez az út ennyire megvisel.

Amikor felébredtem, hét óra öt perc volt. Gyorsan magamra hánytam a ruhát, a vízcsap alatt megmostam a szemem és kimentem a folyosóra. Útban az első emeletre még megkötöttem a cipőfűzőmet. A 108-as ajtó előtt egy pillanatra