Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - N. Tóth Anikó: A szeretet ideje (novella)
N. TÓTH ANIKÓ A SZERETET IDEJE Kincs Anna és Szívós Pál menyegzője hársfavirágzás idején volt. A vendégek a fűszeres ételektől, könnyű homoki boroktól és a hársfák illatától mámorosán énekeltek és táncoltak. Senkinek sem tűnt fel az ifjú pár mosolytalan arca. Szívós Pál arra a zöld szemű lányra gondolt, aki négy hosszú éven át hitegette, varázsolta, ölelte, mígnem hozzáment a szomszédjukban lakó özvegy kovácshoz. Kincs Anna meg arra gondolt, hogy szülei kívánságára idegen házban, idegen bútorok közt kell élnie ezután, s szomorúbarna szeme elsötétedett. A menyegzőt hosszú, egyforma hétköznapok követték. Szívós Pál hajnalban elment otthonról, s csak késő este tért haza. Kincs Anna végezte dolgát a ház körül, és soha nem kérdezte, merre járt a férje. Vacsora után lefeküdtek a hűvös párna közé. Alig váltottak szót. Kincs Anna a legcsikorgóbb tél idején szült. A gyermek Szívós Pál apjának emlékére a János nevet kapta. Éjszakánként gyakran fölsírt. Olyankor apja dühösen járkált fel-alá a szobában. Kincs Anna szoptatta, tisztába tette a fiúcskát, ingeket varrt neki, de egyetlenegyszer sem mosolygott rá. Mire megjött a tavasz, és virágba borultak a fák, a gyerek teljesen legyengült, egy délután belázasodott, és estére nem lélegzett többé. Alig temették el, amikor Kincs Anna hasa újból gömbölyödni kezdett, és nemsokára megszületett a másik fiú is, akit Ágoston névre kereszteltek. Beteges gyermek volt, keveset evett, nehezen lélegzett, két hónapig pislákolt csak benne az aprócska láng. A harmadik gyermek, Mária, túlságosan sietett a világra, és mert nem tudott megmelegedni anyja ölelésében, és nem kapaszkodhatott a mosolyába, hamarosan kilehelte kicsi lelkét. Kincs Anna egyetlen könnyet sem ejtett gyermekeiért, csak a kislány hideg homlokát cirógatta meg, amikor betették a koporsóba. Szívós Pál arcán sem hagyott nyomot, keserű barázdát semmiféle bánat. A pólyavánkosok, ingecskék, lepedők egy láda mélyére kerültek, és újra jöttek az egyhangú hétfők, keddek, szürke vasárnapok. Szívós Pál gyakran az éjszakát is távol töltötte. Útjairól felesége sosem tudott meg semmit. Kincs Anna viszont alig járt ki az utcára. A ház, az udvar, a kert volt az ő birodalma, elvarázsolt kicsi tartomány, ahová az emberek nem szívesen tették be lábukat, s kerítése előtt elhaladva borzongva húzták szorosabbra kabátjukat, mert furcsa hírek keringtek az asszony jégcsapszívéről, boszorkánykonyhájáról. Pedig Kincs Anna egyszerű asszony módjára söprögetett, megfoltozta a szakadozott ruhát, meglocsolta virágait, gondozta a veteményeskertet. A szomszédok gyakran hal
