Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Ivan Klíma: Lingula (elbeszélés)
lvan Klíma Tomášnak teljességgel öngyilkos ötlete támadt!- Épp oda akartalak meghívni.- Aha, kezdesz eredeti lenni. - A leány nyilván sose járt meg a Parkban, most előre iszonyodott a párocskáktól, meg a gyerekeik kíséretében feszítő, ünneplőbe öltözött papáktól. - Biztosan felejthetetlen lesz - mondta. - Veszel nekem léggömböt és cukorvattát?- Mindent, amit kívánsz! - Tomáš egyetlenegyszer járt ott, s csak arra emlékszik homályosan, hogy tömérdek volt az ember, és ő szörnyen unatkozott. Nincs unalmasabb a szervezett szórakozásnál; Tartsuk meg a szórakozás rendjét! De azért talán akad ott valami, amivel lehet mit kezdeni! Például a művirág-kiállí- tás. Vagy a költészet estje. Szereted Holubot? Vagy Morgensternt? Ismered a pondróról írt versét? Gubába rejtve éltél, különös portdró... Tudod, hogyan szaporodik az Eunice Viridis? Brr! Felszálltak a villamosra, megváltotta a két jegyet, már csak tizenhat korona negyven fillérje maradt. A park kapuja tárva állt, egy párocska tartott feléjük imbolyogva, a nő ruhája gyűrött volt, szája lehetetlenül kifestve; a kerámia vöcsök csőréből halkan csobogott a víz. Elkanyarodtak jobbra, a zárt sportcsarnok felé, az elárvult, sátrak előtt szanaszét hevert a sok széttaposott papírpohár, nem messze előttük egy magányos parkőr rakosgatta őket dísztelen halomba. Amikor a közelébe értek, a parkőr felemelte a fejét, és az ágyások mentén sorakozó, üres padok felé intett.- Micsoda idők - mondta. - A szerelmcspárok a televízió előtt ülnek! Tomáš hálát érzett a megjegyzéséért:- Amint látja, nem mind egyformák!- Gyere! - sürgette a leány türelmetlenül. - Valaminek csak kell itt lennie. Az utat finom homok fedte, a komor épületek aludtak, ablaksztmcik reménytelenül lezárva: a szabadtéri színpad, lépcsőzetes nézőterével, a körszínház és a cinerama nagy, kör alakú épülete. A pázsitból meghökkentően emelkedett ki egy fénylő ércből készült absztrakt szobor. Tomáš megállt a szobor előtt.- Csak ezt ne! - mondta gyorsan a leány. - Nem akarok beszélni a téma nélküli művészet képviselőiről. Sem Miró, sem Klee nem érdekel. A lány Tomáš felé fordult, hajában a nap utolsó visszfénye tükröződött. Igenigen szép volt e pillanatban, s Tomáš megfeledkezett róla, mit akart mondani, csak arra gondolt, hátha szeretni fogják egymást.- No és mivel törődsz tulajdonképpen? - kérdezte.- Gyere - mondta a leány. - Valami majd csak történik...-Épp ez az. Itt semmi... De mi az, amivel te törődsz?- Veled nem, ha éppen tudni akarod - vágta rá a lány.- Annál inkább én veled! Mert szeretlek.- Hagy abba! Elég legyen!- Volt egypár lány az életemben - mondta Tomáš. - Egyet igazán szerettem.- Na és?
