Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Lanstyák István: Kétnyelvűség és nemzeti megmaradás (tanulmány)
Kétnyelvűség és nemzeti megmaradás hangulatot olyan irányban, hogy az ország minden lakosa számára a világ legtermészetesebb dolga legyen, hogy az országban nem mindenkinek anyanyelve a szlovák, s így semmi kivetnivaló nincs abban, ha azt nem beszélik ugyanolyan jól, mint az anyanyelvűket. Egy nyelv megtanulása nem egysezrűen jószándék vagy elhatározás kérdése, hanem képességeké. tehetségé, szorgalomé, kitartásé is: ilyen tekintetben pedig rni. emberek, nem vagyunk egyformák. Ugyanakkor a mindennapi életben a második nyelv tökéletes ismeretére többnyire nincs is szükség, s így valójában nincs is, ami a „tökéletes" nyelvismeret megszerzését kellőképpen motiválná. (A kinevettetéstől vagy a szemrehányásoktól való megszabadulás inkább görcsöket okoz. semmint szárnyat ad.) Nem látszik valószínűnek - triviális példával élve -. hogy valaha is tetemes termeléskiesést okozott volna mondjuk a párkányi papírgyárnak vagy a kassai vasműnek az. hogy valamelyik munkás szlovák munkatársaival beszélgetve némileg nyíltabb e hangokat ejtett, mint szlovák anyanyelvű kollégái, vagy neadjisten néhány álvisszaható ige mögül kifelejtette a „sa" névmást. - Nagyon fontos lenne, ha a többségi lakosság ne látna vele szemben tanúsított rosszindulatot, állampolgári engedetlenséget vagy sovinizmust abban, ha a kisebbség tagjai nem beszélik nyelvüket úgy. mintha a Tátra bércei alatt születtek volna. Mert - nem ott születtek. (Találkoztam már azzal is, hogy szlovák irodakisasszonyok kigúnyoltak egy idősebb takarítónőt, amiért hibásan beszélt szlovákul. Mintha bizony a szlovák anyanyelvű takarítónőket nagyobb nyelvérzékkcl áldotta volna meg a teremtő! Egyébként az említett hölgyek a szlovák nyelven kívül - a kigúnyolt takarítónőtől eltérően - semmilyen más nyelvet nem beszéltek.) Ha természetesnek vesszük, hogy az iskolában nem mindenki tanulja meg jelesre a matematikát vagy a fizikát, hanem vannak, akik csak közepesen sajátítják el az anyagot vagy nem sajátítják el egyáltalán, akkor azt is éppoly természetesnek kellene tartanunk, hogy a szlovák nyelvet sem tanulja meg az iskolában mindenki az elvárható színvonalon. De ezek a „rossz tanulók" is lehetnek lojális állampolgárok, akik később az „életbe kerülve", képességeiknek megfelelő munkát végezve éppoly hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. mint bárki más. Végül pedig e kérdéskörrel összefüggésben fontos még megjegyezni, hogy a második nyelvnek a magas fokú ismerete sem föltétlenül veszélyezteti komolyan az első nyelvet. Az oktatási módszerek kellő körültekintéssel történő kiválasztásával, ill. egyáltalán a két nyelv együttélését befolyásoló körülmények megfelelő alakításával kifejleszthetők a kétnyelvűségnek olyan változatai, amelyek csak jelentéktelen mértékben hatnak az anyanyelvi nyelvhasználatra. Az ún. nyelvi interferencia aligha zárható ugyan ki teljes mértékben, mivel azonban a teljesen kétnyelvűnek mondható beszélők a kétnyelvű társadalomnak csupán csekély részét alkotják, ezek nyelvhasználata nem kell. hogy szükségszerűen erős nyomokat hagyjon a nemzeti kisebbség nyelvének fejlődésén, noha az anyaországi nyelvhasználattól való eltávolodás folyamata sohasem lesz teljesen megállítható, legföljebb mérsékelhető. (Gondoljunk csak arra. hogy a nyelvhasználat egy országon belül sem mindenütt egyforma, pedig az országon belül sokkal erősebben érvényesülnek az integráló erők. mint egy országhatárokkal szétszabdalt nyelvközösség viszonylatában.) x Végezetül nem szabad említés nélkül hagyni azt a tényt, hogy fenti fejtegetéseink sajnos nem alapulnak mélyreható kétnyelvűségi kutatásokon, ahogy az joggal volna elvárható. Ennek egyszerű oka van: ilyen kutatások nálunk eddig nem folytak. A kétnyelvűségről sokat beszéltünk ugyan, azonban sajnos a propagandisztikus szólamokon túl sosem jutottunk. Éppen ezért kétnyelvűségi gondjainkkal kapcsolatos megállapításaim csupán rendszertelen megfigyelésekre, a mindennapi élet más irányú tevékenységei során szerzett - sok esetben természetszerűen esetleges - tapasztalatokra épülnek. Amiért mégis ügy gondoljuk. hogy következtetéseink legalábbis megfontolandóak. az a tény. hogy szubjektív
